Szűcs László
Társak a Tükör utcából
Meghitt utazást tettünk jó kéttucatnyian pár hete, amikor a 2005 tavaszán elhunyt Fábián Imre emlékét, sokoldalúságát, kultúrmindenességét idéztük fel. Szólt a testvér, a színészek, költők és újságírók barátként, a muzeológus, a nyomdász, s persze leghitelesebb szólóként, emlékezőként az özvegye. S két hét múltán immár tőle magától búcsúzunk, Mérai Csillától, aki igazi társa volt Imrének a kultúrmindenességben. Ma már talán kevesen tudják, hogy huszonévesen maga is költőként indult, a mindmáig sokat emlegetett Hangrobbanás című versantológiának maga is szerzője volt, s tagja, eleme annak a máig ható fontos közegnek, amit Ady Endre irodalmi körnek hívtunk. Aztán a költő elhallgatott, hogy miért, erre igazán a mai napig nem tudom a választ, ahogy azt sem, hány publikáció, netalán közöletlen kézirat jelenti pályájának ezt a szakaszát. Korai kevés költeménye olvastán bátran állíthatom, hogy többkötetes, elismert szerző lehetett volna, ha folytatja.
A Várad idei 3. számát a 2009-es Solyómkővári Alkotótáborban készített munkák illusztrálják
Aztán Imre és Csilla együtt a maguk alapította könyvkiadóban találták meg szerepüket a kilencvenes évektől, ebben a munkában egészítették ki igazán egymást, azzal a szakmai igényességgel, ami egyre inkább ritkaság. Szerencsésebb helyzetben, komoly anyagi hátországgal talán a hazai magyar kiadók legnagyobbjai közé is felfejlődhetett volna ez a kicsi szellemi műhely, melyre jellemző volt, hogy a felejthető színvonalú kéziratokkal is ugyanolyan szakmai alázattal bántak, mint valamely kiváló alkotással, s nem csupán szakmájuk, szenvedéllyel űzött hivatásuk volt a könyvkiadás. A maga mindennapi nyűgével-bajával, a pénztelenséggel, az értékesítési gondokkal. A kénytelen-kelletlen vállalt kompromisszumokkal.
Aztán Imre egy napon alapos takarításba fogott a kicsiny, egyirodás Kanonok sori kiadóhivatalban s folyosóján. Rendet akart hagyni maga után, hiszen már tudta, hogy többé nem jön be oda. Nagybetegen az ablakból otthon még megcsodálta a gyümölcsfa virágzását, s az égi kiadóba költözött. Néhány kötet, néhány korábban vállalt munka befejezése, kiadása még Csillára hárult, de a kis céget egyre nehezebb volt fenntartani, működtetni. Aztán a kiadó hazaköltözött, most pedig Csilla, aki e földi létben már aligha érzett bármi kihívást, követte társát. A Tükör utcába ismét szomorúság költözött. De hiszem, hogy emléküket sokan, sokáig őrizzük még, kettejükét együtt, hiszen ők mindig is együtt voltak egészek.