friss

Szűcs László

Miről beszél az ember?

Például akkor, ha könyvet bemutatni áll közönség elé, s az ilyenkor többnyire ismerős arcokon kívül hiába keres tekintete még legalább ugyanennyi fiatalt és nem fiatalt, a teremből több szék néz vissza, mint arc. Teszünk, tettünk-e a kortárs írók el- és megismertetéséért elegen, eleget? S a mi ezúttal az iskolára és a sajtóra vonatkozik, arra a két közegre, amely ebben az ügyben több hatékonyságot lenne képes felmutatni.

A 2009. évi 9-10. összevont lapszám

Előbbi közvetlenül hatva, szélesebb körben, alapokat lerakva, ám a rendszer jelenlegi formájában erre alkalmatlan, olyan, mintha egy darab szénnel próbálnánk finom rajzolatú, színes képeket készíteni. S kapom az ellenérveket: Petőfi sem szerepelt a maga korában a tantervben – ami igaz, bár az már kevésbé, hogy a kor fiataljai őt ne ismerték volna. Vagy hallom azt az ellenvetést, hogy „mondja meg őszintén, szerkesztő úr, egy mai magyartanárnak miért kellene tisztában lennie, mondjuk, a mai magyar próza derékhadával, mikor egy középiskolai kémiatanárnak sem dolga, hogy számon tartsa a vegyészet legújabb kutatási eredményeit”. Mit is mondhatok erre, érzem, jobb, ha hallgatok, akár a versmondó verseny zsűrijében, ahol hiába teszem szóvá, hogy irodalmunk előrehaladása a költemények választása tekintetében megállt valahol fél évszázada, mire azt kapom, hogy hát persze, a mai szerzők érthetetlen, értelmezhetetlen szövegeivel minek is kínlódjanak szegény gyerekek. Aztán kiderül, az illető valamikor a rendszerváltás környékén olvasott utoljára bármit is – akkor – még élő szerzőtől.
Más a helyzet a médiával, ahol az adott lap, illetve kiadóvállalat egy-két felelősén múlik, miképpen viszonyuljon a kultúra kezeléséhez, amely, mint tudjuk, csak rétegigényt elégít ki, sokak közre nem működése miatt pedig egyre vékonyabb rétegét. Egy helyi rádió – amúgy gyakorló literátor – főszerkesztője beszélt érdeklődésemre annak lehetetlenségéről, hogy akár csak percekre is értékesebb dolgokkal zavarja meg a szórakozni vágyó ifjúság nyugalmát.
Vannak persze üdítő kivételek, jó érzés mostanában Margittára írót vinni, ahol méltó környezetben, valódi érdeklődést kiváltva jelenhet meg a mai irodalom. Legyen a példájuk ragadós – ezért jó, ha erről, az érem másik oldaláról is beszél az ember.