2006/06
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Szilágyi Aladár

Költőidézőben

Immár két éve éltem Váradon, a Szent János – ma Ady Endre – utcában, éppen Ady szerkesztőségi szobájában laktam, s valahányszor kiléptem a Bémer térre vagy végigsétáltam a Körös-parton, nagy valószínűséggel találkozhattam a költővel, aki éppúgy hozzátartozott a városképhez, mint balra a Szigligeti Színház vagy jobbra a Sas-palota. Mindenki számára ő volt A KÖLTŐ, az ismerősök, ismeretlenek, olvasói és azok a váradiak, akik talán soha egyetlen sorát sem olvasták, ők is tisztelettel köszöntötték. Éppen Moldovan Gheorghe irodalmár cimborámmal készülődtünk elhagyni a Gong nevet viselő helyiséget, mely művészkávéházi rangra emelkedett akkoriban, amikor Imre bátyánk elmaradhatatlan feleségével, Margit nénivel belépett az ajtón. Ghiţa barátom – számos Horváth Imre-vers fordítója – az asztalunkhoz invitálta a házaspárt, s fertályórán belül még négy-öt színész, festő, egyéb kávéházi lény nyüzsgött körülöttünk. Hamarosan kiderült, hogy Horváth Imre éppen aznap üli a hatvanadik születésnapját. A hírből kisebb ünnepség kerekedett a helyszínen, csak az ünnepelt meg a párja nem ivott, de Margit néni állta a teljes cechet, mi több: az egész éhenkórász népet meghívta Nagysándor utcai lakásukra egy hatalmas adag paprikás krumplit elpusztítandó. Mint mondták, épp azzal a céllal toppantak be a Gongba, hogy velük ünneplő kosztosokat toborozzanak.

*Horváth Imre emlékszám


Attól kezdve gyakori vendége voltam a Park vendéglő mögötti otthonnak. Néha én is elvittem egyik-másik írásomat megmutatni, de gyakrabban Imre bácsi tette elém frissiben papírra vetett négysorosait, aforizmáit. Nagy megtiszteltetés volt ez számomra, kezdő tollforgató számára, annál is inkább, mert a véleményemet is kikérte, s úgy leste az arcomat, mintha szerepet cseréltünk volna: ő lenne a kezdő költő, én meg a sokkötetes irodalmár.
Utoljára már halálos beteg volt, amikor meglátogattam őt, Magyarország bukaresti nagykövetét kísértem el a költőhöz, hogy pesti tévés kollégák asszisztenciája mellett átnyújtson neki egy magas magyar állami kitüntetést. A diplomata mintegy bizonyítandó, hogy „készült” a kitüntetett költészetéből, engedélyt kért arra, hogy elmondja Horváth Imre egyik négysorosát: „Mint magadat, úgy munkáld a világot. / Tedd teljessé, mi csak tökéletes. / Tetteidben túl kell élned halálod, / megszületni másként nem érdemes.”


A szerző további írásai


In Memoriam
Aki a szorongásban lelt igazán önmagára (Beszélgetés Hubay Miklóssal a Horváth Imre-mítoszról)
Aniszi Kálmán: Szubjektív sorok
Fábián Sándor: Lakóm nem volt, de… (6.)
Horváth Imre: A Köröspart körképére
Horváth Imre: Nekik jobb
Horváth Imre: Ha egyszer hangod támad
Horváth Imre: Fergeteg
Horváth Imre: Ki ez?
Horváth Imre: Aradi elégia
Lászlóffy Csaba: Gyónás egy néhai öregúr gyónásáról
Pomogáts Béla: A magányos költő etikája - Jegyzet Horváth Imréről
Vers
Ashi: Árva Isten
Ashi: Hálátlan Alkotás
Ashi: Kék vakond
Lipcsei Márta: Rend és zűrzavar
Mahagóni Eszter: Igen
Mahagóni Eszter: Dal magamnak
Mahagóni Eszter: Kő a zsebben
Szűcs László: Advent
Próza
Barok Márk: Emlékirat, avagy a mákszem-rejtély
Bene Zoltán: Csillagos ég
Bíró Gyula: Goromba szél
Gittai István: A Pettyes Bestia
Művészet
Baranyai Decsi Julianna: Magyar Pieta – Filmen az Ómagyar Mária-siralom (Interjú László Váradi Gyula rendezővel)
Fátyol Zoltán: Dóró Sándor Transfinit c. tárlatáról
Társadalom
Kupán Árpád: A pártbüró jelenti…
Péter I. Zoltán: Egy százéves velencei sír titka
Tudomány
Bíró Zsolt: A tudományos mező szerkezete
Kultúra
Ruffy Péter levele Horváth Imréhez
Tavaszi Hajnal: Horváth Imre levelezéséből
Kritika
Kozma Dezső: Örök harc és nász (Ady és Léda)
Molnár Judit: Szálla föl poklokra…
Képtár
Dóró Sándor Transfinit c. tárlatából

impresszumszerzői jogok