Szűcs László
Hárman, Várad-építők
Miközben gazdagnak mondhatjuk Váradon az őszi könyvtermést, a város szerzőitől ilyen rövid idő alatt talán soha nem jelent meg ennyi új kötet, erre az időszakra mégiscsak a fájó veszteségek miatt emlékezünk majd. Hiszen néhány hét leforgása alatt három kiváló szellemét, jellegzetes alakját vesztette el a város.
Borbély Gábor, az Érmellék kutatója, az igényes szakember a legújabb kötetének megjelenését még megérhette, annak vidéki bemutatóját már nem. Azoknak az értékeknek volt ő a felkutatója és megmutatója, amelyek ezt a vidéket, Biharországot sajátossá teszik, s amelyekre talán azok sem figyelnek mindig igazán, akik – ezt magukénak érezve – büszkék lehetnének rá. Gábor fiatalon, alighanem megvalósulatlan tervekkel hagyott itt minket.
A 2009/8 szám borítója
Ugyancsak ízig-vérig váradi kultúremberként élt közöttünk a város muzsikusainak örökifjú doyenje, Thurzó Sándor, aki valóságos motorja volt a helyi komolyzenei életnek, aki nélkül ma aligha lehetnénk büszkék a 20 éves Varadinum vonósnégyesre, aki nélkül aligha figyelt volna fel a szakma és a közönség elfeledett váradi komponistákra. S akinek nehéz volt az utcán előre köszönni, de bármikor jó volt megállni pár mondatra, újra és újra tanúja lenni erőt sugárzó lelkesedésének.
A harmadik igaz váradi Tolnay Tibor, akit majd negyed százada barátként tisztelek, akinek emberi tartására meghatottan gondolok, akinek humorát, igazi arcát volt szerencsém megtapasztalni, igazi értékeit ismerni. Akit talán nem úgy becsült meg környezete, ahogy kellett volna. Az idő nyilván megoldja azt, hogy festői életművéről mindkét előjelű túlzások nélkül beszéljen az utókor. Addig is jóleső magam mögött a falon tudni ceruzaportréját a költő-barát Máté Imréről, s a színes grafikát a hajdani Kanonok sori redakcióról.
Szegényebb hát a város három jóemberével, három szellemi városépítőjével, ám az általuk teremtett értékekre való gondos ügyelés méltón őrizheti meg őket emlékezetünkben.