fordítóműhely
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Horia Garbea

Vége az ünnepeknek, kezdődnek az emésztési gondok

Az ünnepek közeledtével felbolydul az egész világ. Az utcákon tömeg, akárcsak a buszokon, hogy már lehetetlen felszállni, a központban vagy a piacok környékén való parkolásról nem is beszélve. Különösen a téli ünnepek közeledtével, amikor Karácsony elmúltával az Új Évbe csöppensz, és nem térsz magadhoz csak Szent János után.
És ez így jó! – mondhatnák önök. A temérdek Nicu, Fane, Cristi vagy Nelu névnap, jó alkalom a dínomdánomra. És mit vásárol az ember az ünnepekre? Mivel lepi meg magát? Mit ajándékoz másoknak? Könyveket, amelyeket a téli szabadság alatt elolvashat? A kandalló melegéhez illő filmeket? CD-t karácsonyi dalokkal? Játékokat a csemetének? Karácsonyfadíszekért vagy a téli sportokhoz való felszerelésért állnak sorba?
Á, dehogy! A román ennivalóra költ. Vajon még abból az időből származó feltételes reflex irányít, amikor a húsvéti tojást farsangkor, a karácsonyi kalácsba való élesztőt pedig Mária-napkor be kellett szerezni? Nem hinném. Mire alapozva mondom? Olyan román írók vallomásaira, mint Caragiale, Brăescu vagy Călinescu, akik maradandóan kifigurázták azon hajlamunkat, hogy az ünnepet és szabadságot a zabálással azonosítjuk.
Jönnek az ünnepek. A téli vakáció. Csupa öröm! A színházak konganak az ürességtől. Az impresszárió aki erre az időszakra szervez koncertet, alaposan melléfog. A sípályákon is csak néhány sznob, aki töltött káposztáról álmodozva ereszkedik egy párat. A teremsportok – szünetelnek.
A templomban is csak a politikusok tolakodnak. A pátriárka székesegyházában, ahol a sajtó is jelen van, hemzsegnek a VIP személyiségek. A kerületi templomocskákban – csak néhány idős ember. Csupán Karácsony reggelén jön el szenteltvízért egy pár anya. Hogy hazavigye és lányainak adja, hiszen sosem lehet tudni…
Ilyenkor még a megszokott kártyapartik is elmaradnak. A szabadnapok idején nem tudsz összehozni még egy bridzspartit sem. „Majd az ünnepek után, most halasszuk el.” Az ünnepek először lelkesítik az embereket: ”Szaladj borért!”, „Van még sörük?”, „Te vettél mazsolát?”. Aztán megbénítják. Senki sem mozdul.
De hát mit csinálnak? Esznek. Zabálnak. Tömik magukat. Az ünnepek hatalmas lakomává válnak. Ne mondják, hogy nem így van.
De miért? A tünetek leírásának nincs értelme az ok felderítése nélkül. Az ok pedig a fantáziátlanság és a román patriarchális rendszerben való létezés. Nálunk csak az elmélet szintjén létezik a „világjárás” fogalma. A világ a négy fal alkotta házi univerzum: „A család a szűkebb értelemben vett haza, a haza pedig egy nagy család.” (Rică Venturiano, remélem, pontosan idéztem.) Ünnepek alkalmával három-négy generáció üli körül az asztalt. Miről társalogjanak? Milyen játékkal foglalják el magukat? Mi lehetne a közös téma? A kicsik játszanak, a kamaszok zenét hallgatnak, a felnőttek üzleti ügyekről beszélgetnek, az idősek a betegségeikről panaszkodnak, a legidősebbek pedig hallgatnak. Közös nevező: az evés. Még a televíziónézésről is lemondanak – ez evés közben amúgy is ártalmas tevékenység –, az asztalra kerülő csodálatos, háromdimenziós és full color látvány, a sült malac kedvéért.
Következnek az emésztési gondok, szövődmények, későn érkező mentőautók, és a riporterek öröme, akik tudják, hogy a sürgősségen töltött Szilveszter nem lesz hiábavaló. Aki átvészeli, ismét kezdi elölről, Vízkeresztkor és Szent János alkalmával.
Egyik klasszikusunk szavaival élve, ez lehet „a lényünk nem latin eredetű örökségének zendülése”. El fogtok csodálkozni, hogy a Traianus csapatai és a barbárok által folyamatosan fenyegetett dákok, mire használták a harcok közötti rövidke szüneteket. Többek közt megünnepelték egyik bajtársuk Zamolxishoz való távozását.
’89 Karácsonyán, honfitársaink is dákok módjára ünnepeltek, miután agyonlőtték vezetőiket, nagy mulatságot csaptak. Még puskával és ágyúval is lőttek, nemcsak Conu’ Leonidát ijesztvén halálra, aki azt hitte, „kitört a forradalom, nagy harc dúl odakint”. Jellemző, hogy ’89 decemberében könyvek égtek, helyettük pedig narancsot „osztottak” az üzletben. Karácsony másodnapján egy barátomnál voltam a Brezoianu sarkán. Az ablakból az Erzsébet Sugárútra lehetett látni. A Cismigiu jobb oldalán esztelenül lövöldöztek, nem messze onnan, az élelmiszerüzlet előtt, egy tucat ember háborítatlanul állta a sort. Elmúlt Karácsony, de közeledett az Újév, tehát szükség volt újabb tartalékokra.
Megállapíthatjuk, hogy a románok ünnepi szórakozása, az ennivalóra összpontosul. Megjegyezném, hogy a bor is élelemnek számít. És mivel a színházak zárva vannak, bridzseléshez nem akad partner, Predeál messze van, és a könyveket, ahogy Baudelaire is mondta, mind olvastam már, úgy hát én is itthon maradok, és amint egy tiszteletreméltó polgárhoz illik, nem mozdulok az asztal mellől. A barátok, a boros demizson és a Colebil társaságában. Önöknek is jó étvágyat!

Balázs Boróka fordítása


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok