palócföld
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Szűcs László

A Palócföld üdvözlése

Ugyan a határ csak jövő év tavaszán tűnik el, mint a szabad haladást akadályozó bosszantó tényező Románia és Magyarország között, légiesülése, eljelentéktelenedése már hosszabb ideje tart. Érdekes megfigyelni, hogy a határ közelében élők már meg is szokták lassan ezt a változást, hétköznapiasult számukra a változás, s olykor azt is boszszúságként fogadják, ha esetleg másfél-két percnél többet kell állni a sorban az autóval. Nemrég az ország távolabbi részeiről érkezett ismerősökkel átlépve meglepő volt látni, hogy némi szorongás, várakozás volt bennük az átkelőhelyhez közeledve, ott, ahol a helyben lakók akár hetente többször is megfordulnak. Az is szembetűnő volt, hogy a társaság többi tagja útlevelet mutatott fel, mondván, még mindig nem természetes számukra a személyivel való utazgatás. Pedig immár Szerbiába is elég a plasztikkártyát magunkkal vinnünk, igaz, e könnyítés ma még egyoldalú.

A határtalanság egy sajátos formájaként mutatkozik meg a kulturális kapcsolatok alakulásában például az a természetesség, ahogyan a partiumi kulturális-művészeti műhelyek gyakran szorosabb együttműködéseket alakítanak ki a még létező országhatáron túl, mint mondjuk keleti irányban a megyehatárokat átlépve. S ez nem csupán az intézményi, hanem a személyes kapcsolatok tekintetében is érvényes. Így van ezzel a Várad is, hiszen összességében gazdagabbnak mondható közeledésünk, barátkozásunk a kelet-magyarországi irodalmi centrumokkal, gondoljunk akár a békéscsabai bárkásokra, berettyóújfalui barátainkra, a debreceniekre, a miskolci spanyolnáthásokra.

Ez a kép bővült jó egy esztendeje a salgótarjáni Palócföld folyóirattal, melynek szerzői köre jegyzi túlnyomórészt ezt a számunkat. Bemutatkozásuknak örömmel adtunk teret, s akár egy sorozat kezdetének is tekinthető a Várad Palócföld-száma, melynek bemutatója azon az immár hagyományos nyári találkozón lesz a nógrádi Márkházán, ahol magyarországi, partiumi magyar, román, illetve felvidéki írók, költők, képzőművészek töltenek együtt egy hétvégét, felolvasásokkal, alkalmi tárlattal színesítve a verbális és kulináris momentumokat. Hiszem, hogy az embereknek s az alkotásoknak eme akadálytalan közlekedése, a határ szónak mint identitásjelzőnek minél ritkább használata hasznosabb, értelmesebb és korszerűbb minden lármafagyújtó, országsirató lobogásnál. Az ország mi vagyunk, igazán mi lehetünk csonkák vagy egészek, megkurtítottak vagy nagyok.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok