vers
Magyari Barna
Csontokra csipeszelt ösztönök
bár egyre több a korlát azért a
lét még nem koncentrációs tábor
a folyton szórakozott stressz néha
ki-kifelejt bennünket magából
féltve őrzi értékét a magány
szerelmed is hallgatással érvel
erős hiányérzet nyomja sorsod
alig bírsz a világ közönyével
naponta elszalasztunk valamit
az élet múlik de a könny örök
viharokban is velünk maradnak
a csontokra csipeszelt ösztönök