vers
Eszteró István
Mint tó vize…
Istent, ki mindenek forrása, bármi
sejtekbe fűződő génekig, egy
szent dalba révülő leánygyerek
szeméből láttam először kiszállni,
szép volt és kék volt, mint tó vize, tiszta,
fenséges tükrén megvillant a nád,
barna bugából kibomló haját
arany sugárba szeptember felitta,
röppent, repült a szédületes tájba,
ezer selyemszösz vitte az igét,
fohász-leplet a mennyei oltárra;
azóta zenglek, isteni vidék,
ahol szemekből nyílt a dal virágba,
és gyöngyharmatot lélegzik a rét.