vers
Eszteró István
Napon túli nap
Be furcsa ám a múlt a képkeretben,
idők farkasszemébe bámulunk,
álljuk tüzét, szempillánk meg se rebben,
ó, mennyi arc, még egy se életunt,
betűt, szerelmet, bármit abbahagyva
utcán, mezőn, a parkban, fák alatt
távolba nézhetsz, napon túli napba,
a lélek tükre ezred-pillanat:
sodorja máris évszakoknak árja,
kikezdve, mit homokba írt a fény,
a mosolyodból mossa, marja, vájja
csilló derűd gödröcskék rejtekén,
sugár homlok tavak fodrába mártva –,
elrontott filmet áztat így edény.