vers
Gittai István
Hajnalok hajnala
Már vedli sötétjét,
s felölti magára
selyemszerű kékjét
az égi derengés.
Lenge hálóingen
át dombora sejlik,
hölgyvölgye, köldöke,
s két keble karátja.
E húr is azért zeng,
hogy álom s valóság
baritoni sáncát
göngyölegezze.