Szombati István
Négyszemközt
Kopognak az X-ek
Le vagyok győzve (győzelem ha van),
de nincs, akinek megadjam magam.
(József Attila)
Kérsz még egy kis habot, kérdezem képmásomtól pamacsolás közben. Ha rossz passzban vagyok, ha döfködnek belülről, igyekszem rátenni, cikizgetem magamat: meddig sercegtetsz még, melyik buliba készülsz? Partit akarsz adni a bujkáló szeleknek? Vagy mamikádhoz készülsz, ki odafentről figyel? „Jól vagy, kicsi fiam? Miért nem mobilozol, miért nem írsz nekem? Ha nem kéne itt lennem, elröppennék hozzád. Kérnék Szent Pétertől vagy egy arkangyaltól, biztos, megértenék, hogy rózsára kéne, mert a drága fiam újabb X-be lépett…”
Nos, kedves pajtikám, kérdezem képmásomtól, kell még sercegtetned, megéri a strapát? Tényleg úgy döntöttél, zsörtöl egy belső hang, hogy lehúzod a bőrt is? Miben reménykedsz? Kit akarsz mozgatni? Hány barátod van még… önmagadon kívül? Ki tudná, merre laksz, ha hamis címen bujkálsz, ha az se valódi már, ahol olykor szunyálsz? Tudod, mit ajánlanék? Töröld le a habot, s hogy láthassák a képedet, menj ki az utcára, szellőztesd ki a fejedet.
Na, mi a langyos ábra, megkukultál, fiam? Kérlek, ne erőlködj, kár a torz vigyorért, amúgy is ronda vagy. Ha pedig ledöglesz, vagy felhívod egy lotyódat, tönkreverhetsz mindent, kiröppen belőled az idő…
Nézzük meg Szent Lászlót, hány órát mutogat? Ha nem túl tömény a füst, éppen odalátsz. Olyan a tornya, mint egykori önmaga. Úgy látom, te vak vagy. Nem látod, hogy üzen?
Na, rajta, szedd már össze magadat, kérdezd meg: hány óra? Ne tőle, magadtól! Miért nincs tartásod, falat önbecsülésed? Azt mered remélni, különb vagy apádnál? Ha nem kérsz szabinapot, te is azt csinálnád, amit a nagy többség, temetnéd a melót. Vagy mint a cégednél, ha nincs megrendelés, futtatnád az ultit? Töröld ki a csipát, s menj a Fő utcára. Lépj be egy vendéglőbe, szippants ételszagot. Ha megjön az étvágyad, ha falánkságra sarkall, sorba állsz, fizetsz. Ha hajléktalan koslat körülötted, lesi a tányérodat, elfordulsz, mutatod a seggedet, vagy ha eszedbe jut anyád elgyötört képe, megenyhül a szíved, mit ennél, barátom, kérdezed lazán. Csak nehogy úgy járj vele, mint azzal a doggal, melynek fél szál kolbászt dobtál kótyagos fejjel; azóta is követ, ha befordulsz a sarkon.
Nos, kedves ünnepelt, kérdezed magadtól, megtömted a bendődet? Akkor meg mire vársz? Miért fixírozod azt az öreg tyúkot? Mint egy karácsonyfa, minden csillog rajta. Műszempilla, seprűhaj, harminccentis köröm, szilikonos duda. Azt hiszik, hogy két X, pedig hatvannál tart. Már csak egy pöttöm kutya kéne, mit kedvére rángathat: „Hová nyargalsz, Rezső, nem kaptál eleget? Most az anyuci jön. Mondtam már az előbb, nincs otthon műleves. Veszünk egy spagettit, neked kérek szaftot, remélem, nem püffedsz?”
Na most légy résen, fiam, biztatom magamat, mert az a vén trotty, akár a sintér, mint a villámcsapás, ha ökörnyál csiklandja, közeledik feléd: „Te vagy az, Rigovác?” Lekapja cvikkerét, mellyel sose látott. „Addig nem rakom fel a vaksi dioptriát, míg ki nem húzod magadat, elém nem rükvercelsz! Tudod már a törit, fényezted magadat? Ha azt mondom, Hunyadi, mit társítsz hozzá? Petőfivel hogy állsz? Voltál Segesváron? Láttad már a sírját?” „Összetéveszt valakivel, bátyó – vágod ki magadat –, mikor én suliztam, még dák mesét tanultunk.”
Úgy néz ki, megúsztad, megint levegőn vagy. Bár a koszos főtér nem éppen ózondús. Úgy hasal a napfény a pihegő aszfalton, mint egy döglött kutya. Merre kéne lépni? Mi lenne, ha kicsit lágyulna a szíved, ha felpréselnéd magad az egyik toronyblokkba? Az, akit keresnél, itt lakik valahol a Dózsa György szélén. Hogy is hívták a csajt? (Nem félsz az istentől, megint múlt időben?) Mi a fenét is szült? Szoknyást vagy kétgolyóst? Még a nevüket sem tudod. Miért nem erőlködsz? Nem valami Kalmár? A gyerekedről talán egy fotót is küldött, nézd csak meg a tárcádat! Boglárka. De milyen? Lehetne Rigovác. Miért vagy ilyen, fiam, kérdezné az anyád.
Nem megy a lift, uram, szól rád egy banyahang. Na, akkor!… A vén macska somolyog, mintha azt mondaná, nálunk ez nem újság, az lenne meglepő, ha valami működne. Bevágod az ajtót, szepeg a lépcsőház. Úgy néz ki a dolog, ma se kérdik tőled: te vagy az apukám? Az egykori alany se, aki lehet Balogh, Kalmár: megjöttek, Rigovác, kérdezné szorongva, leesett a tantusz?
Egy nagy fenét, öcsi, ordítsz magadra. Mi a túrót pattogsz, viszket a tenyered? Röhögni szeretnél, mikor sírnod kéne? Lásd be, öreg bratyóm, egyik se túl könnyű. Úgyhogy ne vigyorogj, ha sírás szepeg benned. Úgy látszik, királyi játékhoz, a patthelyzethez értél. Se ide, se oda. Próbálj gondolkodni, maradj picit veszteg. Léteznek utak, csak merni kell indulni. De hát miért dobnád a kitaposott utat? Miért kéne göröngyös, ha a másikon már láb nélkül is mehetsz? Miért kell toporognod? Minek a felhajtás? Bármerre indulnál, ugyanaz a tócsa, ugyanaz a házszám. Nem hív, és nem taszít. Lófing a négyzeten. Akár önnönmagad. Hiába új szerkó, dúsított mosópor, ha bűzlesz, mint az apád. Ő azzal tudott ölni, hogy mikor felcsinálta, elvette anyádat. Te pedig azzal, hogy messze mégy tőlük. Hol van az a házszám, ahol helyed lenne? Nem a Dózsa Györgyön vagy a Kálvin téren? Mi a te címed, ha nem jegyzik meg sehol?
Sakk után matt. Se erre, se arra. Ki lépjen helyetted? Várj csak, öreg haver, szél kezd söpörgetni az utcaseprő helyett. Dörög és villámlik. Ha netán megeredne, állj ki az esőre. Vagy belül is piszkos vagy? Szent János se lehetsz?
Miért loholsz megint? Miért nem nyomsz egy bazi nagy féket? Haza akarsz menni? Alig múlt fél kettő. Akár a lelked, a te lakásod is üres. Nyiss be egy moziba. Tanulj egy kis bunyót. Ma már ez a sláger, mindenki verekszik. Utcán, parlamentben. Mindenütt patthelyzet. Ha nagyon unatkozol, kiütheted magadat. A krimi most a menő. Ifjúságnevelő. Képernyőn és vásznon. Otthon és suliban. Rendőr és üldözött. Nagyon jó pólusok. Náluk nincs deficit. Ők már rég döntöttek: egymás kiegészítői lesznek. Te miért nem bírsz társulni végre lapító magadhoz?
A szerző további írásai
