próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Magyarosi Sándor

Gutenberg-galaxis

– Ez meddig a tied? – kérdi a kövér a könyvárustól.
A stand valóban nagyon hosszú. Megközelítőleg hat méter lehet, emellett még másfél-két méter széles is.
– Végig – mondja az árus.
– Szóval a másik paliig – próbál pontosítani a kövér.
– Nem – így az árus – ez mind a mienk. Addig, ahol a szódásüvegeket látod. Na, ott kezdődik a másik stand.
A kövért meglepi a dolog. Hüvelykujját beleakasztja kertésznadrágja pántjába, amitől a mellrész még jobban ráfeszül hatalmas hasára. Végignéz a kínálaton. Próbálja felmérni, mit is jelenthet ez pénzben. A mennyiség lenyűgözi, de képtelen eldönteni, hogy egy vagyon fekszik-e előtte, vagy csak irdatlan mennyiségű szemét. Széles arcán a tűnődő kifejezés jelenik meg. Összeráncolt homloka mögött szinte hallhatóan kattog a számológép. Gondolkodik nagyon. Végül feladja, s újra az árushoz fordul.
– Aztán mennyiért adtok egy könyvet? – Kérdi. Hanghordozásából teljesen egyértelmű: üzletember beszél itt üzletemberrel, még ha a rangsor kérdését egyelőre nem sikerült is tisztázniuk.
– Mindegyiknek más az ára – mondja az árus. Kezét a zsebébe dugja, és kissé összehúzza a vállát. Fázik.
– Nem mondod?! – kiált fel a kövér, és látszik az arcán, hogy nem gúnyolódik. Hitetlenkedve nézi az árust, aztán hátra sem fordulva elordítja magát:
– Hallod, mit mond a pali, bogaram? Mindegyik könyvnek más az ára!
– Jól van – feleli egy törékeny nő a kövér mögött. – Mindenhol így csinálják.
– Hányat vegyek neked, bogaram? – bődül el újra emberünk.
– Egyet se – feleli a nő, és tovább nézelődik a használt ruhás standok között.
A kövér menne már, de a soha nem látott könyvmennyiség magához delejezi. Nézelődik még, de nem a címeket olvasgatja, ahogy más ember tenné. Valami mást lát ő itt.
Kezével végigsimít a standon, olyanforma mozdulattal, amilyennel egykor búzakalászokon szoktak rég halott földművesek. Tekintete elréved. Úgy futtatja végig ujjait a különféle kötésű gerinceken, mintha csak ki akarná tapintani mindazt, amit soha nem fog elolvasni. Aztán erőt vesz magán, legyint, és a felesége után indul. Látszik rajta, ostobaságnak tartja előbbi ellágyulását. De ahogyan az árusnak köszön, hangjából kicsendül némi tisztelet. Az a fajta, amivel a számunkra felfoghatatlan dolgoknak adózunk néha. Papoknak köszönnek így vallásos emberek.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok