próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Balázs Ildikó

Feljegyzések a füvészkertből - Hírnév, halhatatlanság

Nem tudom megnevezni az „élményt”, nem ismerem a lelki folyamatot, amely elindítja a lélekben azt a természetes áradást, azt a minden kételyt és tartózkodást feloldó, csaknem szemérmetlen készséget, ami az írás, a kifejezés.
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai, 364.


Mindenekelőtt hiúság, ostoba gőg azt hinni, hogy bármi, ami a kreativitással összefügg, rajtunk múlik.
Rajtunk mindössze annyi: teremtsd meg a megfelelő körülményeket az alkotáshoz. Ha ehhez neked kávéházi spleen kell vagy kocsmai ricsaj, azt. Ha ehhez elmélyült csendre van szükséged – bezárt ajtókra, odakint vattaléptekre –, azt. Nekem elég a reggel vagy az éj megtermékenyítő frissessége, csendje. Nem tudok alkotni mások jelenlétében, aurájuk zavar. Talán egyedül a gyermek, akinek csöndes jelenléte semleges. Motozása néha inspirál.
Márai egy egész önéletrajzot választott keretül esszéisztikus fejtegetéseinek, melyek az alkotás mibenlétét boncolgatják (Egy polgár vallomásai).
Tegnap, amikor jöttem haza – a nagy útkereszteződésben mindig transzcendentális sugallat vagy vízió a részem –, arra gondoltam, írhattam volta recenziót A gyertyák csonkig égnek című könyvéről. Aztán ejtettem. Minek? Úgy hull a feledés és mellőzés kútjába minden, ami mások műveit ajnározza.
Márai sok hibát ejt. Ám A gyertyák… az élet értelmét kutató filozófiai mű. Az élet egyedüli értelme a szenvedély – mondja. Pontosan vajon az?
És az a felelősség, az a társadalmon- és törvényenkívüliség, amit az írás hoz? Ami rád zuhan, amikor megbizonyosodtál: feladattal jöttél a világra? Az a magafeledés, rabiátusság, megszállottság? Az írás rabsága. A papír és a toll köt. Kötelez.
A hogyanokról fölösleges írni. Azok csak addig fontosak, míg az írás elindul az útján. Hogy hetente egyszer alkot vagy ül le egyáltalán – vagy élete körülményei szabaddá teszik a mindennapi alkotásra –, teljesen személyfüggő.
Azt hiszem, leginkább a képzőművésznek kell szöszmötölnie nap mint nap.
A zeneszerző? Nem tudom, nem sokkal beszéltem. De nem is fontos, hogyan válik előadóművészből önálló ihlettel rendelkező komponistává valaki. Aki a világtudás korsajából illetékes meríteni. Olyan ez a tudás, mint az élet vize. Örökké él. S aki abból merít, halhatatlanná válik.
Ugyan milyen rossz vagy jó varázslat játszik abban közre, hogy a művész műve ismertté legyen? Az ismertség olyan teher, mely csak néhány igen óvatos, objektív és hite bizonyosságában, szellemi magasságában trónoló zseninek jár.
Goethét nem tette elbizakodottá a hírnév. Mert akit a hírnév egyáltalán érdekel, nem művész. Így az ismertté válás még életén belül egy művésznek – igen esetleges, mindenesetre nem tőle függ.
És halála után? Nézzük Wass Albertet. Nem vált elbizakodottá erdélyi sikerei után. Valószínűleg az emigrációban elmaradt sikert – a betörés képtelenségét az idegen nemzetek befogadási felületére – nehezen nyelhette le. Jelentéktelen kiadványokban publikált – a nyugati emigráció önerős, esetlegesen napvilágot látó lapjaiban, évkönyveiben. S műveit – bár maga fordította – nem ismerték abban az országban, ahol ötven évet élt!
Ez rengeteg idő az ismeretlenül maradás elviseléséhez. Ha valami siettette halálát, az a siker elmaradása lehetett, hisz írónak mégiscsak az szerez örömet, ha olvassák. Bár ez az öröm inkább csak elégtétel. Ám Wass Albertet Amerikában nem ismerték, kevesen olvasták, legalábbis nem jutott tudomására, hogy sokan olvasták volna. Aztán a halála ráirányította a figyelmet egy-két versére. Nem is föltétlenül a legjobbakra. A műre nem hat vissza a befogadás.
Az ismertté válás biztos módja, ha az alkotó sokat és sokfélét alkot. Nem az ő dolga eldönteni, mi katapultálja az ismeretlenség picéjéből. Nem az ő dolga, mikor bukkannak rá a fordítók, s tolmácsolják más nemzeteknek, akik szerencsés esetben azonosulni tudnak írói világával.
S a halhatatlanság? Relatív. Harminc-ötven, jó esetben kétszáz-ötszáz évig tart, de tarthat akár kétezret is, mint az antikoké.
Egy jóval nagyobb összefüggésben egy még nagyobb Alkotó képmására készültünk, az ő nyomán munkálkodunk. Ki így, ki úgy.
Nincs recept arra, lábaink nyomát hogyan őrzi meg a sívó homok.
Talán eső után pár óráig, ha nem fúj nagyon a szél.

2009. július 24.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok