próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Paska József

Hitelesség

Füstben áztak a pillanatok, a szavak elvesztek és a presszó műbőr széke felfedte álnok titkait. Csakhogy. Díjnyertes paripák és útszéli kurvák gomolyogtak a kék paradicsomban.
Mindamellett. Halálos ez a tavasz! Halálos tavasz és valami utalás a vízre, az egészségre a pincér szájából, aki sokallta, mert kevesellte. Kár volna tagadni, kiabálni – tejsavba fulladt a hang. (Vagy a csend?)
Viszonylag biztonságosan lehet az asztal peremét nézni, körbe-körbe, mert kerek ez az asztal, kerek ez a világ, és mert kerek a káposzta, csipkés a levele… Levél. Nem telefon, nem e-mail, nem sms. A szemétség fokmérője lett a levél hiánya. Az íratlan levél! Az íratlan szabály, az íratlan magány.
Mindjárt jönnek. Csak jönnek! Csak nem lépnek meg! Csak!
A kurva ajtó nyitva, jön be a kurva levegő, a kurva tavaszi szél még ebben a kurva ajtóban sem áll meg, felkúszik a nadrágszáron, térdig lehet ülni a kurva tavaszi fagyban. Már majdnem mondaná, hogy valaki csukja be azt a kurva ajtót, de van ott egy előrehozott pillanat, amikor majd meglátja az idegent, kit barátjának nevezett; egy pillanattal hamarabb, mint az lehetséges. Szarni rá!
– Egy vodkát! Légyszi! – a barátját látja meg, aki idegen. Tök idegen! A kurva ajtóban, kurva idegen lesz! Tudja jól, hogy majd mosolyog. Örvend. Talán egy kevéssé még lelkend is. Talán.
Idétlen várakozás, kiszolgáltatott időtlenség, melyből akaratlanul lesz idétlen nyuszika vicc; márhogy „baszd meg az ásódat!” vagy, ahogy tetszik, mint a Mesternél. A Mesternél?
Mit tud ő a Mesterről? Ciki, mint a nyuszikás vicc. A ciki is ciki és a vicc is szánalmas. Talán a vodka. A vodka kevés, mert gyors. Nem fogyaszt időt, ennek ellenére fizetni kell érte, nyilván azért, mert a vodkában nem az idő az érték. Nyilván.
Pár perc és kikapcsol. Nézni fog előre, a fény felé, az ajtó felé. A porszivárvány nem változott, évezredek óta ugyanolyan – olyan-biztonságos. Még egy utolsó kép a pultról, aminek a műanyag lambériája pont olyan szomorú és gyalázatos, mint a presszó vendégei, még egy utolsó kép a részeg asszonyról, aki az asztalra dőlve alszik, miközben a csuklójára kötve egy tömött bevásárlószatyor lóg, még egy utolsó kép a kezéről, ahogy a szivárványt átereszti az ujjai között, még egy utolsó kép a helyről, mielőtt végleg a fénybe nézne.
Aranyporlasztás. Közben. Vakart meleg az arcon és a gondolatszegénység, mint következmény. Aranyporlasztás. Közben. Érzelemhullám. Azonosíthatatlan kolostorkövek, kertész nélküli kert, árnyékos pad, lépcső, kerengő, váltott árnyéka az egyforma oszlopoknak. Elég nagy süllyedés! Nincs vitézkedés, hogy az akarat parancsot ad! De nem ám! A személy belemosódik az árnyékba, kenődik a falra, terül határtalan, lesz más.
A fal túloldala egy romos fürdő. Nyálkás, kénszagú pokol-terem. Nem fehér fehér és nem kék kék. Talán túlzás az iszonyat, de az érzéstelenség bélyegét itt nem kaphatja senki sem. Meg. A felszaggatott kövezet alatt láthatatlan, de tudott bogarak a hullámzás hánytató illúzióját keltik valóságosan. Jobb nem itt lenni, menekülni, rést, átjárót, ajtót találni, de minden oly közeli, hogy nincs hová menni!
Perc – kettő, három, mert semmi nem változott. Por ült el; valaki becsukta az ajtót. Vádlón tettest keresni fontosnak tűnt, de feltételezni senkiről sem lehetett. A mozdulatlanság volt folyamatban.
– Bassza meg! – volt a helyes megjegyzés. Érdekes, hogy közben zene szólt. Slágerrádió. Érdekes, hogy az idő mégsem volt lemérve. Érdekes, hogy csak most vette észre! Milyen érdekes! Persze, a gúny belül maradt, és a mosoly is csak a homlok alatt gyűrte össze a bőrt, de ez mégis elegendő volt az értelmes szavak megformálásához.
– Egy vodkát még! Kérek. – Aztán valami elvadulás volt, okként a pincér ábrázatja volt megjelölve, de csak úgy, mint egy költői kérdés, pontosabban, mint egy elmaradt költői kérdés, még pontosabban egy elmaradt költői nemkérdés, ami mégiscsak kíván folytatást.
– Meg egy sört is és még egy vodkát! – a szavak megnyugvást hoztak, elégtételt, örömöt, szelídséget.
– Légyszi! – piti, de nem baj! A talált korcs bánatos képe, aki jó időben, jókor és még örömöt is. Egészen hazáig, ahol a furdalás a mélybe vezet, és teremt megoldhatatlan helyzetet. Kell hozzá hülyeség, hogy a kutya jó helyen legyen!
Akárhogyisdeazenyém – érzés, ami nagyon-nagyon szelíd mosoly! Enyhítés nélkül idióta vigyor volna, olyan kilógapöcsöm-vigyor. Ez figyelemre méltó, figyelmet érdemlő, figyelni való.


A szerző további írásai

1 / 2 arrow

impresszumszerzői jogok