próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Merényi Krisztián

Barna pénz

Egy telekre épült a három különálló sorház. A huszadik század elején kaszárnyaként szuperált. Szélcsendben az udvaron is erős a dohszag. Maszatosak a pinceszellőzők. Némelyik télvíz idején is nyitva; a macskák miatt.
A házak között megtaposott képű, monoklis anyuka tolja alig kétkilós csecsemőjét. Szegényes hely, szegény emberekkel, de azért van padocskája, és tavasszal itt is ugyanolyan csodálatosak a virágok, mint máshol. A házsorok közötti füves részen lurkók rúgják a labdát.
Mintha falun volnánk, a lakók az idegenre is ráköszönnek. Kisnyugdíjas bőven akad. Zsuzsa néni a boltból jövet barátkozott össze Demeterrel, a macskával. Az özvegyet nemcsak a világ felejtette el, hanem a lánya is. Pedig szegénysége ellenére rendszeresen küld neki a nyugdíjából egyet a három barna pénzből. Sírva fakad, ha lányára vagy csöppség unokáira gondol. „A hűtlen… meg sem köszöni, bezzeg elfogadja.”
Zsuzsa néni amint kézhez kapja nyugdíját, már utalja is, nehogy később hozzányúljon. Lenne kísértés, gyorsan fogy a pénz. Bárhogy spórol, hó végén guberálni kell. A gyógyszer és a rezsi az ételnél is fontosabb. Még szerencse, hogy a kisboltban olcsón kapni félszáraz kenyeret. Jó az neki, tejbe mártogatja, vagy ropogósra pirítja.
Rengeteg macska él a környéken. Mind közül Demeter a leggirhesebb. A galambtól is eliszkol, de Zsuzsa néni annyit szelídítette, hogy már az öléből is eszik. Demeternek hó végén is jut aprólék vagy friss tej. A macskát nem érintheti az ínség; nem kaphat kevesebbet, mint máskor. Zsuzsa nénit mindjobban felzaklatja kis társának tehetetlensége. A néhány kilós állat legalább törődik vele, nem úgy a lánya.
A többi macska jól táplált. A sorházak keleti végénél élnek, odateszik ki nekik a betevőt. Demeter régebben átmerészkedett a territóriumukra. Azok rátámadtak és megmarták. Demeter az incidens óta mintha szégyellné fajtáját. Úgy settenkedik s néz körül, mintha nem is macska volna. Zsuzsa néni nyomon követi a sorsát, bízik benne, hogy egyszer – mielőtt meghal – barátját is befogadja az alvégi macskakolónia.
Egy borús novemberi napon Zsuzsa néni a ház sarkánál kutatja szatyrában az eleséget. Etetés után az özvegy leül a padra, és a földön nyújtózkodó Demeter fülecskéjét kezdi vakargatni. Azután elővesz retiküljéből egy barna pénzt.
– Nézd csak, életem, ezt most Te kapod! Ezután már mindig. Új gazdát kell találnod, ha már nem leszek! Hozz neki olykor fel egyet belőle. Akkor nem visz el innen soha. Már csak az hiányozna… Ez az otthonod! Idekötnek az emlékeid, mint az enyémek oda, ni!
Zsuzsa néni a szájába próbálja gyömöszölni a bankót, de a macska elpiszkálja azt magától.
– Ne légy butuska, fogadd el! A tiéd! Amíg élek, hozom, hozom neked. Ha nem veszed el, a lánynak küldöm… De várj, gondoltam én erre!
Előszedi kacsazsírral töltött tégelyét, és mutatóujjával vastagon bekeni a pénzt. Demeter először csak óvatosan szaglássza, utána nyaldosni kezdi. Végül felkapja, és apró léptekkel besiet vele a pinceablakon.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok