próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Gurzó K. Enikő

A Mester és a margaréta

– Légyszí, adj egy szál virágot.
– Nem adok.
– Miért nem adsz?
– Mert nincsen szívem hozzá, hogy letépjem.
– Tépd le na, nő helyette másik.
– Nem nő.
– De nő. Tudod is te!
– Persze, hogy tudom, hisz amit te egyszer letépsz, az megsemmisül, nem nő helyébe másik.
– Szakítsál már nekem egyet, kérlek. Ha szeretsz, megteszed.

A Mester végül kipördült a kertbe, megkereste a legszebb szál virágot, és letépte. Rohant aztán vissza kedveséhez, ölében a margarétával.

– Összes vágyad parancs számomra.
– Szép ez nagyon. De talán mégsem kellett volna letépned, nem fog nőni helyette másik.
– De fog, te mondád, hisz szeretetből tettem. A szeretet pedig szeretetet szül, a rosszat jóvá teszi. Úgyhogy fog, meglátod.
– Nem fog, a teremtő tökéletes alkotásán nem ejthetsz csorbát. Így hát, ha mégis fog, tüskés lesz ama virágszál, gyógyíthatatlan sebet követ el majd rajtam.
– Rajtad?
– Én kértem, hogy tedd meg, én vittelek rá a bűnre.
– Ez igaz, ám én is felelős vagyok, hisz engedtem a csábításnak, óhajodat fölé helyeztem az isteni törvényeknek. A történtekért nekem kell lakoznom.
– Mondasz valamit.

A Mester ezért ismét kiment a kertbe, hogy jóvátegye a fennvaló művét rondító pusztítást. Rengeteg virággá kívánt változni.

– Mi okból csináltad, barátocskám?
– Valójában a pillanat műve volt. Úgy ítéltem meg, hogy a földi gyönyöröket az égiek elé helyező gyenge jellemű férgeknek nincs mit keresniük az élők között. Ezért hát meghaltam.
– Részben igazad van, Isten azonban nem azért küldött az emberek közé, hogy tévedéseid súlya alól ukmukfukk hozzá meneküljél.
– Többé képtelen lettem volna szembenézni a testvéreimmel.
– Nem, az igazság az, hogy a legkönnyebb utat választottad, és pont ezáltal vétetted a legnagyobbat. A te feladatod az lett volna, hogy esendőségedért halálodig szégyenkezzél. Időnként lehajtott fejjel járj-kelj, bocsánatot kérjél, alázatos ábrázattal esdekelj.
– Ám én lázadoztam, széttéptem a láncaimat, nem követtem a szabályokat. Mégis mi a fenéért fogadtatok be magatok közé?
– Mert szükségünk van rád, haver. Errefelé csak erőtlen asszonyok éldegélnek, tőlük pedig nem várhatjuk el, hogy elvégezzék a férfimunkát. Semmi másért, csak ezért.
– Vagyis nem oldottam meg semmit. Itt is tisztelettudónak, előzékenynek kell majd lennem, amíg bele nem szakadok, ez lett a sorsom, a végzetem.

A Mester ezek után kivergődött a folyosóra, fuldokolt, hányinger gyötörte, friss levegőre volt szüksége. Felfogta ugyanis a mennyei döntés lényegét, miszerint ő sosem vétkezhet már, az idők végezetéig kizárólagos szolgaságra ítéltetett, akár az angyalok. Ez lett a büntetése, amelynek fájdalmas terhe alól sajnos nem szabadulhat. Szárnyai nőnek majd, és ő lesz a példakép.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok