próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Majoros Enikő

(Téli) Ádám

Éva bezárta magát a tömbházba. Volt kulcsa, volt ideje, és rendelkezett a modern nőre mért egészségi állapottal. Gondolkodásmódja meglehetősen nyitott, akár merésznek is mondható, mindenféle túlzások nélkül. De mégsem járt el sehová, mindig talált valami ürügyet, hogy otthon maradhasson. Néhol az anyagiakra hivatkozva fejtette ki, hogy ő nem akarja kivenni a részét a fogyasztói társadalom vásárlási őrületéből. Ha a kultúra befogadásáról volt szó, akkor nyugodt türelemmel végiggondolta, milyen volt akkor, mikor még ő is eljárt hangversenyre, színházba, moziba. Majd nyugodt türelemmel nyugtázta: ezeket a hangulatokat ő már jól ismeri, újabbakat pedig nem akar.
Ha tudná, hogy most döntéseit elemezzük, ajkát lebiggyesztve kifejtené, hogy ez képtelenség, mert az ember minden helyzetben más, és nem lehet egy hangulat vagy egy korszak alapján jellemábrázolást adni senkiről. Ezért pontosítanunk kell: Éva csak a 2003. év február és november közé eső hónapjaiban jellemezhető a tömbházba való bezárkózás semlegességével.
Milyen volt előtte? Gyökeresen más aligha lehetett, de a környezete életlendületre ingerelte, és ő hagyta magát sodorni. Szüntelen érdeklődéssel figyelt, elemezgetett, és a magatartások áradata közül választott. Idegen érzések és gondolatok közül, melyeket megpróbált a sajátjává alakítani. Már nemigen tudta különválasztani, mi a saját, és mi az idegen. Néha közhelyekben tobzódva fejtette ki véleményét, mivel megtanulta, hogy a passzív hallgatás, mely nem foglal állást a gondolatok tárházában, nem elfogadható magatartásmód a társadalom színpadán.
Éva tömbházba való bezárkózása csak félig-meddig mondható önálló döntésnek. Mivel a tömbház mint épületegyüttes egy adott élettér volt, melyet nem ő választott, de anyagi helyzetéből fakadóan kénytelen volt elviselni.
A 2003. február utáni korszak egy pillanat hozadéka lett. Egy pillanaté, amikor Éva megállni kényszerült. A modern, emancipált nő, még ha Évának hívják is, ritkán találja szembe magát Ádámmal. Holott Ádámok vannak, csak nevén kell nevezni egyet, lehet a hét napjai szerint, avagy a hónapok neve alapján csoportosítani őket. De beszélhetünk tavaszi, nyári, őszi és téli Ádámról is. Az egész csak fantázia és hajlandóság kérdése. Mert az a bizonyos paradicsombeli Ádám, mint archetípus, ma már nem létezik. Sőt, a madáchi Ádám sem sűrűn fedezhető fel a hétköznapokban.
Az időszakos Ádámok jelenléte ma már természetes tényként adódik. Ezért Éva sem igazán tudott azonosulni az ősanyaság misztikus létmódjával. Igen nehezen tudta saját identitását mások tekintetének függvényében meghatározni. És sohasem vállalta volna el annak az Ádámnak a jelenlétét, aki minden döntését tőle függően hozta volna meg. Éva természetéből adódóan, nehezen viselte a függőséget. Mégis időszakosan talált valamit, ami behatárolta életterét, gondolatait, hétköznapjait.
Egy ideje (a tavaszi) Ádám kitartóan kopogtatott az ajtón. De Éva nem volt hajlandó ajtót nyitni. Mosolyogva nyugtázta: ez ugyanaz, az a bizonyos (téli) Ádám. Az az Ádám (a téli), aki tekintetével elhitette, hogy válogat, hogy ő tudja, hogy Évában rejtőzik valami, amit érdemes felszínre hozni. Éva megrettent ettől a tekintettől, mely hol tartózkodó, hol pedig egyenesen tolakodó figyelemmel tüntette ki. Majd ősi hiúságából fakadóan, egyre inkább örült a kitüntető figyelemnek. Nemcsak elfogadta, de kereste is az alkalmat, hogy Ő, (a téli) Ádám észrevegye: itt van, megérkezett.
Éva egyre nehezebben viselte a figyelem hiányát, ezért sálba burkolózva, a hóesésben is érezni vélte Ádám jelenlétét. A hópelyhek helyettesítették Ádámot, sőt a bohókás kalap, a fények, a különleges ritmusok, a táncos léptek, mind képesek voltak átvenni az ádámi jelenlétet. Ma már megmosolyogtató, milyen egyszerű nosztalgiát, meghitt, kiegyensúlyozott érzésvilágot, vágyálmot előcsalogatni az Évákból.
A téli világ elvágyódása mind szóhoz jutott ebben az ádámi figyelemben. A figyelemben, mely arculatot adott Éva hétköznapjainak, és elhitette, hogy ő ismeri Ádámot. Tudja, mikor mit miért tesz, miért provokál ki olyan helyzeteket, melyeket csak ők ketten képesek kellő higgadtsággal megélni.
Egészen addig a pillanatig, amikor Ádám kijelentette:
– A dolgokat úgy kell elfogadni, ahogy vannak.
Majd Éva helyeslően rábólintott:
– Másképp nem is lehet, mint ahogy vannak.


A szerző további írásai

1 / 2 arrow

impresszumszerzői jogok