próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Bökös Borbála

Űrhajós kaland

Öcsike szétnézett a szobában. Az űrhajós pokrócot kereste. Mikor megtalálta, kihurcolta a szekrény legalsó fiókjából, ráborította az ovális tölgyfa asztalra, és gondosan elrendezgette a lehulló széleket, hogy egy szemernyit se lehessen belátni az asztal-sátor alá. Óvatosan körülkémlelt, majd egy hirtelen mozdulattal bemászott alá. Itt teljes volt a csend és a sötétség. Nyugodt kis kuckó, benne az összes kincseivel: egy műanyag kard, néhány molyrágta képregény, egy vízipisztoly, öt-hat párna, plüssállatkák, közöttük egy remekbe szabott hatalmas tigris, egy csomag keksz, egy félliteres tejesüveg, benne néhány darab döglött légy, és egy ócska telefon.

Nehezen lélegzett. Mikor bemászott, nem látott ellenséget sehol, de sosem lehet tudni, lehet, hogy már kint ólálkodnak. A torkában dobogott a szíve, de elhatározta, hogy muszáj egy kis rést nyitnia az űrhajó páncélján, ha ki akar látni. Kikémlelt a pokróc alól, s maga mellé vonta első tisztjét, Tigris Bigrist. „Fedezd a hátam!” felkiáltással kilőtt néhány lézersugarat. „Az ellenség szétplaccsant”, konstatálta, s elégedetten szemlélte a víznyomokat a perzsaszőnyegen. Hirtelen azonban valami árnyék suhant el a szoba sarkában. Gyorsan hátrébb húzódott, s Tigris Bigrist a réshez küldte őrt állni. „Jelentést kérek” kiabálta a telefonba, s Tigris jelentette, hogy „öt kegyetlen fejvadász száguld az űrben, csőre töltött lézerágyúkkal, s a pajzsunk meghibásodott”.

Most egy kicsit megijedt. Talán már azt is megbánta, hogy az űrhajós pokróccal kezdett, a tengeri csigásat kellett volna elővenni, a hullámok hátán sokkal jobban boldogul, abban már többéves tapasztalata van, nemegyszer bátran kikormányozta a kalózhajót és teljes legénységét az őrjítő viharokból vagy az ellenséges flotta karmaiból. De most nem válthat. A jelen helyzetet kell megoldania. Gyorsan fellapozta a képregényt, ötletek után kutatva. Segítséget kérhetne más hajóktól. Vagy mentőkabinba szállva el kellene jutnia a legközelebbi bázisig, ott felkapná a szuper páncélt, mely képessé teszi tér-idő ugrásra, s az ellenség háta mögé kerülve simán szétloccsantaná őket. Kikémlelt egy repedésen, de a kerti faház túl messze volt, és nincs is berendezve, mint bázis, ha most kimegy, azt kockáztatja, hogy elkapják.

Jajjjjj, jajjjj, Tigris jelenti, hogy az egyik vadász bejutott a hajóba! Riadó, riadó! Óriási gyűlölettel veti rá magát az ellenségre, s közben elönti a hideg verejték. A lézerkard jó szolgálatot tesz, a gonosz idegenekből csak úgy fröcsköl a fehér vér, ahogy a párnákból a fehér tollpihe. Kész, végzett vele. A fejét beverte az asztal-űrhajó lábába, a szája is felrepedt, szivárog a vér, és továbbra is kétségek között hánykolódik. Eggyel végzett, de a meggyengült páncél már nem bírja sokáig, s a többiek is bejuthatnak.

Hirtelen beléhasított a megoldás. Sürgősen szüksége van a szuper italra, a naftára. Ha azt egy ültében felhajthatná, a szuper erő belészállna, és mindenkivel végezni tudna. Vészjeleket kell leadnia, nincs más megoldás. „S. O. S., S. O. S., kifogyott a nafta. Utántöltést kérek!!!!!” Hosszú percek telnek el a kínos várakozással, míg végre meghallja a naftahordozó lépteit közeledni. „Ki fogom rúgni, ekkora vészhelyzetben ennyit késlekedni.” A léptek távolodnak. Most az a legfontosabb, hogy a naftát biztonságosan beemelje az űrhajóba. Tigris Bigrist és az egész legénységet készenlétbe állítja, majd felrántja a takarót, és megragadja a szokásos aranyszínű csészébe töltött kakaós kávét. Felhörpinti, s közben észreveszi, hogy az így támadt résen már két idegen is bejutott, s hosszú csápjaival megpróbálja körülfonni őt.

Ádáz küzdelem folyik, mikor a lépések megint közelednek.

– Öcsike, lassan indulnod kell az iskolába.
– Hányszor mondjam már, hogy ne zavarj, mikor az idegenekkel harcolok? Most tessék, átvették a hajó irányítását, a te hülyeséged miatt! Különben is még van egy csomó idő, ki a franc akar abba a rohadt iskolába menni?
– De kicsikém, te mondtad, hogy szóljak időben, mert a mai értekezlet nagyon fontos… Kérlek, ne haragudj… de a múltkor is elkéstél.
– Jó, de menj innen! Utálom, hogy mindig itt lebzselsz…

Tíz perc múlva Öcsike kimászik az asztal-sátor alól. Felöltözik az anyukája által kikészített ingbe, nyakkendőbe, veszi az aktatáskáját, majd káromkodva, dohogva indul az igazgatói irodába. Ma tanári értekezlet lesz.

Az anyukája pedig szomorúan néz utána: „Bárcsak engedtem volna, hogy elvegye azt a kis pincérnőt húsz évvel ezelőtt!”


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok