társadalom
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Péter I. Zoltán

Városfejlesztési tervek a háború forgatagában

A mai Nagyvárad belvárosának jól ismert arculata jobbára a 20. század első két évtizedében alakult ki Rimler Károly polgármestersége alatt, Kőszeghy József városi főmérnök irányításával. A mára már méltatlanul elfeledett Kőszeghy Józsefet 1902-ban nevezték ki a város főmérnökévé az 57 évesen váratlanul elhunyt Busch Dávid helyébe. Néhány addig emelt jelentős épület (például a színház, a pénzügy-igazgatósági palota) kivételével az ő idejében építették a város történelmi központját meghatározó eklektikus és szecessziós stílusú ingatlanokat. Ekkor épült többek között a Sztarill-palota az Emke kávéházzal (1902), a városháza (1903), az evangelikus templom (1903), az Ideg- és Elmegyógyintézet (1903), ifj. Rimanóczy Kálmán palotája (1903), a Füchsl-palota (1903), a sarki Adorján-ház (1903), a Pannónia Szálló (1904), a másik Adorján-ház (1905), az olaszi római katolikus plébániatemplom (1905), a görög katolikus püspöki palota (1905), az id. Rimanóczy Kálmán Fő utcai palotája (1905), a Stern-palota (1905), a Fő utcai Moskovits-palota (1905), a kapucinus utcai Vágó-ház (1905), a két Gerliczy-palota (1907), az Ipar- és Kereskedelmi Kamara székháza (1907), a nagyváradi Központi Takarékpénztár Bémer téri székháza (1907), a Poynár-ház (1907), a Fekete Sas palota (1908), az Ügyvédi Kamara székháza (1909), az Ertler-ház (1910), a Fő utcai Weiszlovits-palota (1911), a Szent László téri Moskovits-palota (1911), a Darvas–La Roche-ház (1911), a Fő utcai Darvassy-palota (1911), az Okányi–Schwartz-villa (1911), a Kolozsváry-ház (1912), a Sonnenfeld-palota (1912), az Osztrák–Magyar Bank székháza (1912), a Róth-ház (1912), a Strand sétány melletti baptista templom (1913), a csendőriskola (1913), az Ullmann-palota (1913), az Apolló palota (1914), a Park Szálló (1915). De a felsorolást akár folytathatnánk is.
Kőszeghy József, a város főmérnökeként szinte megszállottan szolgálta Nagyvárad fejlesztésének ügyét, amelyben jó partnerre lelt az agilis Rimler Károly polgármesterben. Még az első világháború ötödik évében is Nagyvárad jövő képe foglalkoztatta őket. E címmel számolt be erről a Tiszántúl 1918. április 19-i száma, majdnem napra pontosan egy évvel azelőtt, hogy a román királyi csapatok bevonultak Nagyváradra, hogy átvegyék a város vezetését.
„A jövő Nagyvárad fontos kérdésével foglalkozott tegnap délután a háború utáni városi feladatok előkészítésére alakított bizottság. Az ülésnek tulajdonképpen egyetlen tárgya volt: Kőszeghy József előterjesztette azt a nagyszabású tervezetet és elaborátumot, mely a jövő Nagyvárad fejlődésének egész komplexumát felöleli, s megmutatja mindazokat a nagyfontosságú intézményeket, amelyek ezt a várost a fejlődés magas fokára emelek, s melyek elől a háború utáni idők nagy versenyében nem térhet ki...” – tudatta a Tiszántúl 1918. április 19-i száma. E megvalósításokhoz mielőbb hozzá kell fogni vélte a névtelen újságíró. Ezt sugallta Rimler Károly polgármester rövid beszédében is, amikor rámutatott arra, hogy a háború remélhető közeli vége kötelességévé teszi a városnak, hogy már most gondolkozzanak azokról a teendőkről, amelyek a háború után Nagyváradra hárul. Polgármesterként kiemelte, hogy elsősorban a hazatérő katonák részére kell munkát és megélhetést biztosítani, továbbá olyan szociális intézményeket kell létrehozni, amelyek a lakosság jólétét szolgálják, s amelyek a város új virágzását biztosítják majd.
A város előtt álló konkrét feladatokat Kőszeghy József városi főmérnök ismertette. A fejlesztésre váró feladatokat négy fő csoportra osztotta, úgymint városépítés és szabályozás, telekvásárlás és középítkezés, lakásrendezés és népjóléti intézmények létesítése, illetve közmunkák megvalósítása.
A főépítész a város kötelességének tartotta, hogy a belterületeken kisajátítások útján telkeket szerezzenek, hogy azokon megkezdhessék az építkezéseket és a közmunkákat. Ez utóbbiak sorában kiemelten a Körös partfalainak kiépítését, illetve egy közvágóhíd megépítését jelölte meg. Szükségesnek tartotta egy lakástörvény jóváhagyását a megfelelő számú és minőségű magánház építése céljából.
A város fejlődése érdekében javasolta, hogy vásárolják meg a váradszőlősi legelőt és a Kommendáns rétet, hogy azokon új lakónegyedeket hozzanak létre. A háború után a vízművek központosítása mellett iskolák, új modern gyermekkórház, népfürdők építését tartotta fontosnak a város csatornahálózatának és útburkolatának teljes kiépítése mellett. A további építkezések sorában vásárcsarnok létesítését, a temető rendezését, felső leányiskola, újvárosi és olaszi leányiskola, kultúrpalota, kenyérgyár építését tartotta fontosnak a főmérnök. Kiszámították, hogy összesen 34 millió koronára volna szükség, ami miatt kölcsönhöz kellene folyamodnia a városnak. A kölcsön felvételét az ülésen jóváhagyták, akárcsak azt, hogy alakítsanak műszaki, szociálpolitikai és lakásügyi bizottságokat a feladatok koordinálása érdekében. Rimler Károly polgármester zárszavában megállapította: „Egész valójában most látjuk a jövő nagy perspektíváját, amivel meg kell küzdeni. A bizottság kiválasztja, ami azokból megvalósítható, s ami feltétlen szükséges. Ma még nem lehet határozni, mert a pénzügyi részt kell előre venni.” És valóban az adott háborús körülmények között nem lehetett határozni, bár az újságcikk záró mondatában az olvasható, hogy a bizottság örömmel hallgatta a főmérnök kitűnő javaslatát, s a polgármester indítványát elfogadta.
E városfejlesztési tervek ismeretében ezek után nem érdektelen felidéznünk a már említett április 19-i újságcikket követő jelentősebb helyi eseményeket. 1918. október 10-én összeült Nagyvárad város tanácsa, ahol kijelentették: támogatják Magyarországnak a Monarchiától való függetlenségét. Két napra rá a magyarországi és erdélyi Román Nemzeti Párt végrehajtó bizottsága Nagyváradon ülésezett Aurel Lazăr házában. Itt fogadták el azt a nyilatkozatot, amelyben kinyilvánították a magyarországi és erdélyi románság azon jogát, hogy maga döntsön saját sorsáról a szabad népek sorában. Nem ismerték el a magyar parlament és a kormány jogosultságát arra, hogy a román nemzet képviselőjének tekintse magát. E nyilatkozatot október 18-án felolvasták a magyar parlamentben is.
1918. október 31-én a főváros után Nagyváradon is létrehozták a Magyar Nemzeti Tanácsot, majd november 3-án a Román Nemzeti Tanácsot is.
1919. március 22-én Nagyváradon is kezdetét vette a Tanácsköztársaság uralma, munkástanácsok jöttek létre, március 27-én létrehozták a „vörös hadsereget” is. A román hadsereg közeledtének hírére a vörösök április 19-én elhagyták a várost, Nagyvárad vezetése ismét visszakerült Rimler Károly polgármester kezébe. Félve a vörösök visszatértétől, a városvezetés küldöttsége a Fugyivásárhely közelében levő Traian Moşoiu tábornok elé sietett, arra kérve őt, hogy mielőbb vonuljon be csapatai élén a városba. Ez másnap, április 20-án meg is történt. Ekkor nevezték ki a város parancsnokává Holban tábornokot. Másnap a Román Nemzeti Tanács jegyzőkönyvbe foglalta Nagyváradnak a Romániához csatolását követő új jogi és politikai helyzetet. Az új határokat majd a Trianonban aláírt békeszerződés szentesítette 1920. június 4-én.
1919. április 26-án az erdélyi kormányzótanács teljhatalmú megbízottjaként Nagyváradra érkezett Aurel Lazăr és átvette a főhatalmat a román hatóság nevében. A nagyszebeni román kormányzótanács 1919 júniusában jóváhagyta Rimler Károly polgármester nyugdíjazási kérelmét.
Kőszeghy József szakértelmét elismerte az új hatalom is, ezért továbbra is ő maradt a város főmérnöke egészen 1930-ig, amikor 62 éves korában korhatáros nyugdíjba vonult. Munkássága utolsó tíz éve alatt tőle független okokból kevés beruházás történt a városban. A városképre legjellemzőbb változás a Szent László téren – az akkor már Unirii téren – történt, ahol 1923-ra felszámolták a piacot, parkosították a térséget. De ennek tervét már nem Kőszeghy József készítette el, hanem Duiliu Marcu bukaresti műépítész a neobrâncovenesc stílus jegyében. Végezetül Kőszeghy József 1918. április 18-án elhangzott „elaborátumáról” azt még mindenképpen el kell mondani, hogy az abban megfogalmazott célkitűzések java része szóba sem került az azt követő néhány évtizedben. Ma már, több mint 90 év elteltével elmondható: a célkitűzések legtöbbjét azóta sikerült megvalósítani, de több közülük, mint például a teljes csatornahálózat kiépítése, egy korszerű vásárcsarnok, egy kultúrpalota építése, még mindig várat magára.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok