társadalom
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Keresztes Csaba

Egy nemzetközi kiadatás folyamata. Rajnay Károly vezérőrnagy kiadása Romániának, 1946–1956

A háborús bűnökkel vádoltak kiadatásának jogi szabályozása

A második világháború után a korábbi társadalmi és politikai vezető réteget nemcsak jelképesen nevezték felelősnek tagjainak nézetei és cselekedetei miatt, hanem azok jelentős részét a valóságban is felelősségre vonták. A korabeli kormányok, főleg a szövetséges hatalmak kormányai erre hamar gondoltak, és követeléseiket nyomatékos jelleggel írásba is foglalták, különös tekintettel a háborúban vesztes államok kötelezettségeinek kiszabásakor. A teheráni és a jaltai konferencián a szövetségesek már kinyilvánították a háborús bűnösök bíróság elé állításának szándékát.
A határok újbóli megváltoztatásának szándékával együtt az is felmerült, hogy a meginduló felelősségre vonási procedúrákban valamely személy nem az állampolgárságának megfelelő állam szervei elé kerül. Magyarország a nyugatra menekült, illetve emigrált személyeket kérte vissza 1945 végén.
Az ezután és a népbíróságok útján véghezvitt perek politikai okainak és hatásainak, valamint jogi vonatkozásainak a legjelentősebb része közismert.1
A nyugatról, netalán keletről magyarországi ítélkezésre viszszahozott személyek mellett azonban létezett a háborús bűnökkel vádoltaknak egy másféle irányú mozgása is, mégpedig amikor a magyar állam szolgáltatott ki egy másik állam részére olyan valakit, akit az adott országban bűnösnek tartottak, bűncselekménnyel vádoltak.
Ezért az ilyen jellegű kiadatások metódusát is szabályozni kellett. Magyarország esetében az ún. Ideiglenes Nemzeti Kormány által 1945. január 20-án Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezmény 14. pontja határozta meg, hogy Magyarország „közre fog működni a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek letartóztatásában, az érdekelt kormányoknak való kiszolgáltatásában és az ítélkezésben e személyek felett”.2
A hamarosan kiadott 81/1945. M. E. népbíráskodási rendeletbe foglalták bele a háborús bűncselekmény fogalmát. A fegyverszüneti egyezményt március 17-én hirdették ki az 525/1945. M. E. szám alatt.3
A Belügyminisztérium külön rendeletben intézkedett a 14. pontban foglaltak végrehajtásáról. Augusztus 12-én minden rendőrkapitányságnak kiküldte a 140600/1945. – VI/1. B. M. számú körrendeletét, mely szerint az egyezmény „egyaránt vonatkozik a háborús bűncselekményekkel terhelt magyar és külföldi állampolgárságú személyekre”. Kinyilvánították, hogy a „Btk. 17. §-ában foglalt ama rendelkezés tehát, hogy magyar honos más állam hatóságának soha sem adható ki, a háborús bűncselekményekkel terhelt magyar állampolgárokra nem alkalmazható”. Az ilyesmivel vádolt magyar állampolgárok esetében a külföldi állampolgárok kiadására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A körrendelet további részében a nyomozó hatóságok által követendő eljárást ismerteti; ezek közül a legfontosabb, hogy maga a rendőrség nem adhatja ki a vádolt személyt a külföldi megkereső hatóságnak, hanem át kell adnia az illetékes hazai népügyészségnek.4
A környező államok közül a román kormány kezdeményezett hamar tárgyalásokat Magyarországgal a „háborús bűnösök üldözése és kiadatása tekintetében követendő eljárás szabályozása” céljából. Az 1945. október 12–17. között Budapesten lefolytatott tárgyalások eredményeképpen egy jegyzőkönyvbe foglalt Megállapodás született.
A részletes rendelkezések szerint a háborús bűncselekmények egyben kiadatási bűncselekményekké váltak, azonban ez nem jelentett feltétlen kiadatási kötelezettséget. Érvényes állampolgárság esetén ugyanis a megkeresett állam szabadon dönthetett arról, hogy helyben vonja felelősségre vagy netalán kiadja a kiadatni kért személyt. Ha a megkeresett államban is bűnvádi eljárást indítottak a kiadatni kért egyén ellen, akkor a kiadatás egyrészt az eljárás befejeződéséig elhalasztható volt, másrészt ideiglenesen ki lehetett adni azon megkötéssel, hogy az átadott egyént vissza kell küldeni, mihelyt a megkereső állam eljárása befejezést nyert. Egyébként kiadatási kötelezettség két esetben nem állt fenn: ha a bűncselekményt a megkeresett államnak az 1937. évi december hó 31. napján fennállott határain belül követték el, illetve ha a bűncselekmény a megkeresett állam törvényei szerint nem minősült háborús cselekménynek. Egyéb esetek kiadatásnak minősültek. Szabályozták azt is, hogy a kiadatási kérelmeket milyen módon kell intézni, miként kell azokat megfelelően felszerelni (vádhatározat, elfogatóparancs, bizonyítékok, adatok, az illető államban érvényes vonatkozó törvények stb.). A kiadott személyt más bűncselekmény miatt, mint amelyért kiadatott, a megkeresett állam beleegyezése nélkül nem lehetett felelősségre vonni.5
A magyar minisztertanács csak 1946. január 21-én foglalkozott a Megállapodásról készített előterjesztéssel és fogadta el azt. A Minisztertanács elé került tervezet esetében kinyilvánították azt is, hogy amíg a két kormány alá nem írja és életbe nem lépteti, addig is az „abban foglalt elveket a gyakorlatban kölcsönösen alkalmazni fogják”.6


A szerző további írásai

1 / 7 arrow

impresszumszerzői jogok