Kupán Árpád
Ady Endre és a szabadkőművesség
Ady kapcsolatai a nagyváradi szabadkőművesekkel
A XX. század első évtizedében a nagyváradi szabadkőműves-mozgalom igazi virágkorát élte. Tevékenysége nemcsak a város politikai, szociális és kulturális életére gyakorolt rendkívüli hatást, hanem túlzás nélkül megállapíthatjuk befolyását az egész magyar szabadkőművességre is. A László király páholy a magyar szabadkőművesség radikális fókusza volt. A páholy tagsága és vezetősége már nem elégedett meg a csupán karitatív és filozofáló-bölcselkedő tevékenységgel, hanem gyökeres változásokat, radikális újításokat akart megvalósítani, nemcsak a mozgalomban, hanem az ország társadalmi szerkezetében is. Célkitűzéseiket számos írásműben megfogalmazták, ezeket a László Király páholy könyvtára című sorozatban tették közzé – a tagság számára.
Az 1899–1903 közötti időszakban közel húsz kötet jelent meg a páholy kiadásában. Annak ellenére, hogy azokat nem terjesztették nyilvánosan, feltételezésünk szerint egyikük-másikuk Ady kezébe is eljutott.1
Ha figyelmesen olvassuk Adynak a Szabadságban és a Nagyváradi Naplóban megjelent harcos közéleti publicisztikáját, felismerjük benne azokat az eszméket, gondolatokat, amelyeket az említett kiadványokban is megfogalmaztak. Különösen hatottak rá dr. Berkovits Ferenc ügyvéd és páholyvezető Egy felirat és Poscimur című közleményei, amelyekben először fogalmazódtak meg a radikális eszmék. Ezek a társadalmi problémákra vonatkozó újszerű fejtegetések Adyra kétségkívül maradandó hatást gyakoroltak, mert Berkovits gondolatmenete a felekezetiség és a humanizmus ellentmondásairól Ady nagyváradi cikkeiben nyomon követhető. Adyra a szabadkőműves-páholy másik váradi képviselője, Berkovits utódja, dr. Várady Zsigmond is hatott, aki a Társadalmi program című, három kis kötetben megjelent munkájában megfogalmazta a szabadkőművesség fő célkitűzéseit: általános választójog, a felekezetektől mentes állami oktatás és a papi javak szekularizációjának megvalósítása. Ezt 1903-ban még kiegészíti egy újabb kötettel, melynek sokatmondó címe: Küzdelem a reakció ellen.
Ezekhez a kötetekhez sorolható Ady szabadkőműves barátjának, a műkedvelő költő és földbirtokos Hajós Izsónak az Indítvány a társadalmi program ügyében című könyvecskéje, mely szintén a fent említett sorozatban látott napvilágot.
Nem csupán a kiadványokat tanulmányozva juthatott el Ady a szabadkőműves eszmevilág és a radikális váradi szabadkőművesek célkitűzésének megismeréséhez, hanem még inkább a személyes kapcsolatai, barátai révén, ezek közismerten és bizonyíthatóan a szabadkőművesekhez kötötték. Nem feledkezhetünk meg az akkor oly divatos kávéházi együttlétekről, beszélgetésekről, vitákról sem, melyeknek Ady állandó résztvevője volt. Nagy Endre Egy város regénye című könyvében így ír erről: „A Magyar Királyban egymás mellett volt a két szélsőséges világnézet törzsasztala. Az egyik asztal körül a klerikálisok ültek, a Reakció, a másik körül pedig a László király páholy emberei, a Progresszió. Mindkét társaság országos, sőt európai viszonylatban is az irányzat legmagasabb csúcsát képviselte. A klerikálisok akkor indították meg a Tiszántúlt, az ország egyetlen ultramontán napilapját. (…) A László király páholy pedig állandóan újabb és újabb reformötletekkel tartotta izgalomban egész Európa radikális társadalmát.” Ezt a képet Dutka Ákos A Holnap városa című regényében így egészíti ki: „(…) A szabadkőművesek hosszú asztalánál komoly politikai vita folyik. Itt trónol Grósz Menyhért doktor, a szabadkőműves páholy nagymestere. Körülötte ügyvédek, tanárok, orvosok, újságírók. Valamennyien hódolói roppant tekintélyének. Ide futnak be az összes hírek, pesti értesülések. Intrikák tobzódnak.”
Itt, a kávéházi beszélgetésekben, szócsatákban, valamint a szerkesztőségekben formálódik Ady radikális gondolkozásmódja, s kerül egyre közelebb a szabadkőműves eszmékhez.
Első írása a szabadkőművességről a Nagyváradi Napló 1902. február 2-i számában A hétről című tárcája, melyben az új páholyház felavatása kapcsán fogalmazza meg a mozgalomról vallott nézeteit: „(…) Ha jól tudom, Littré avatása folyt valamelyik francia páholyban. Nagy volt az ünnep, hiszen Littré egyik legnagyobb apostola volt a nemesebb, tisztult pozitivizmusnak. A páholy nagymestere üdvözölte, s akkor hangzottak el a nagyszerű szavak: »A szabadkőművesek voltaképpen már a pozitivisták előtt pozitivisták voltak. Szabadkőművesség és pozitivizmus egyet jelent. Fölszabadítják az emberiséget az eredendő bűn béklyója alól. A túlvilág meséje helyett megmutatják az emberiség isteni, csodás, állandó tökéletesedésének káprázatos útját, visszaadják önmagának, szabaddá s boldoggá akarják tenni az embert.« Milyen felemelő, isteni kijelentésként hangzanak e szavak, s milyen idegenül mégis, ma már. Oly roskatag a világ pár évtized óta, hogy ráismerni sem lehet. Szinte úgy véljük néha, hogy manapság nemcsak előkelő divat s jó üzlet butának lenni, hanem valóságos kötelesség is. Legalább nálunk, a magyar társadalom minden jelensége ezt igazolja. Ideróttuk pedig e sorokat egy kivételes ünnepi alkalomból. A nagyváradi László király páholy hajlékverő, szép nagy ünnepet ült. Ez a kivételes szép ünnep magyarázza meg, hogy a nyilvánosság előtt szólunk ezúttal a szabadkőműves páholyról, mely szent, nagy hivatását zajtalanul, csöndben végzi máskülönben. Mikor csupa vigasztalan sötétség körülöttünk a világ, már csak a vigasztalás kötelessége is megkívánja rámutatni egy olyan fölemelő, hitet adó jelenségre, hogy Nagyváradon, ahol semmivel sem kisebb a sötétség veszedelme, mint bárhol e hazában, pompás, új, templomszerű csarnok áll, mely hajléka a humanizmusnak, irgalmasságnak és világosság hintésének.”
A szerző további írásai
