kultúra
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Dánielisz Endre

Az Arany- és Sinka-epika szülőhelyi meghatározottsága

„A hely, ahol születtünk, a környék, melyben nevelkedtünk, életünk végzetéhez tartozik. Ilyen volt Aranyra nézve Nagyszalonta, a város, ahol nevelkedett, ahová öregségében mindig visszavágyott.”1
E találó és tények igazolta megállapítást a költő életművének egyik legjobb ismerője, értékelője és már-már kortársa, Riedl Frigyes fogalmazta meg. Nem kevésbé fontos és az adott helység későbbi lakóinak önbizalmát növeli az idézet folytatása: „Az epikus érzék a múlton alapul: Arany is a hagyományra, a mondai hitelre építi epikus műveit. Arany a magyar népnek faji sajátosságait átvitte a költészetbe. … Mi magyarázza Aranynak ezt a történelmi fogékonyságát? Röviden feledhetünk: Nagyszalonta.”2
A korabeli filológus eme észrevételét a későbbiek igaznak fogadták el, és valós tényként kezelték a bölcsőhely meghatározó szerepét. Például Keresztury Dezső, legkiválóbb kortárs Arany-kutatónk így fogalmaz: „Minden költő sokat merít ifjúkorának benyomásaiból. Aranynak szinte sorsává lett szülőföldje. … Harmincnégy évig élt, igen rövid megszakításokkal Nagyszalontán, de kapcsolataiban, emlékeiben, érzéseiben és álmaiban élete végéig e hely lakója maradt. Oda fűzték a vérség és hagyomány szálai, ott éltek ősei és rokonai; ott született, ott folytak gyermekségének és ifjúságának napjai.”3
A személyiség- és a fejlődéslélektan által is hitelesített eme sarkigazság érvényességét okkal és megalapozottan terjeszthetjük ki e Kölesér menti kisváros későbbi poéta szülöttére, Sinka Istvánra.
Ezek után bárki joggal vetheti föl: ha a szülőföldnek, népe közösségének, múltjának, a szűkebb környezetnek ily meghatározó a szerepe, van-e némi hasonlóság, egyezés a két költő életműve között?
Ha pedig, eltérnek egymástól, mi a lényege, s főként mi az oka különbözőségüknek?
Nyilvánvaló, hogy az egyéniségnek ebbe vagy amabba az irányba való alakulása nagyszámú külső és belső tényező kölcsönhatásától, összerendezettségétől függ. Azt most nem tűzhetem feladatomul, hogy a költői talentummal módfelett megáldott két személyiségnek genetikai, szomatikus és pszichológiai adottságait számba vegyem. Viszont annál inkább érdekelnek a szűkebb, szélesebb környezetükből őket ért hatások.
A zsenge emberpalánta nevelése, képzése a bensőséges családi körben, az iskolában és a lakóhely egy behatárolt térségében történik. A később keltővé lett két gyerek között már indulásukkor különbözőségek és hasonlóságok egyaránt megállapíthatók. Aranyék Jani fia tizedikként lépett nyolc elhunyt testvére nyomába, s így vált ő egyetlen igazi tartalmává idős szülei kihűlő életének. A széltől is óvták, s midőn arról győződtek meg, hogy „vézna, ügyetlen testi dologra”, mindent elkövettek taníttatása érdekében. Remélték: okossága fegyverével sikerül kitörni a fojtogató nyomorúságból. Mintadiákként a helybeli schola reformatában tíz osztályt végez, hogy serdülőkorán túljutva a debreceni kollégiumban folytathassa tanulmányait Csak így válhatott belőle, a taksásjobbágy gyermekéből a nemesi származásúakkal egyenrangú értelmiségi, vagy amint annak idején latin szóval nevezték, honoracior.
Innen, a Nagy-Kölesér utcától apró lábú futással is csupán két perc a Rózsa utcai „szélbe hulló ereszű”, Bozsár-féle ház. Jó nyolc évtizeddel a föntebb emlegetett Jani gyerek világra jötte után itt látta meg Isten áldott napját Sinka János számadójuhász harmadik fia, Pista. Csatangolásuk, szülői tiltást áthágó kószálásuk során mindketten reá bukkantak a titkokat rejtő sikátorra, amely a lustán folydogáló Kölesér partjára vezette őket. Zsombékos ártere „tele volt nőve liceummal, bodzával, szamártövissel; macskák surrantak benne és elűzött kutyáknak volt a menedéke”.4 A két fiú „szabadsága” között az lehetett a különbség, hogy míg a túlzott féltéssel nevelt Jánoska csak nagy ritkán, s rövid időre szökhetett le bújócskázni a nádasba, addig a pusztán, tanyán élő másik apa folyamatosan nem tarthatta szemmel gyermekét. A hasonlóság pedig az, hogy mindkét kisközösségben a férfi, a családfő terelte fia tekintetét a betű, az írás-olvasás felé. Arany György úgy, hogy „értelmes írástudó paraszt ember” lévén hamuba írt betűkön megtanítá olvasni fölöttébb értelmes kisfiát „úgy, hogy mire iskolába adtak, hova mód nélkül vágytam – írja önéletrajzában –, már nemcsak tökéletesen olvastam, de némi olvasottsággal is bírtam”.5 Sinka János viszont „befele élő, hallgatag, nagy ember volt. Szerette a könyveket, az írást”.6 Az olvasás, a tudás iránti vágyat ő kelti föl gyermeke lelkében, de arra idejéből nem futja, hogy foglalkozzék is vele. Ellenben az iskola udvara mindkettejük számára azonos. De míg Arany a régi, náddal fedett scholába járt, Sinka már a „nagyiskolába”, amelyet a korábban született fiú nótáriussága idején építtetett a református egyház. Az alma materrel való találkozására a Toldi szerzője így emlékezett: „A tanító megpróbálván, rögtön, amint felvettek, elsőnek tett osztályában, s e helyet folyvást megtartottam.”7
Sőt, iskolánk historikusa arról is tud, hogy „iskolába feladva… azonnal segédtanítóul alkalmaztatott, keze alá adatván 20-30 gyermek, a még alig 6 éves gyermeknek.” És ez a teher le nem került válláról, míg búcsút nem intett a szalontai scholának.8


A szerző további írásai

1 / 4 arrow

impresszumszerzői jogok