kultúra
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Maria Zintz

Jakobovits Miklós

Ötven éve érkezett Nagyváradra Jakobovits Miklós festőművész, akinek pályaképét az ismert nagyváradi művészettörténész, Maria Zintz rajzolja meg egy hamarosan megjelenő kétnyelvű kiadványban. Az alábbiakban olvasható részletet Kinde Annamária fordította.

Találkozás nagy európai alkotásokkal

Életrajzában, alkotói munkásságában az alátámasztást kereső Jakobovits mindig visszatért legfontosabb „találkozásaira” a világ magas művészetével, gyakran elidőzve Velasqueznél, Goyánál, Braque-nál, Picassónál és Morandinál. Ezek a találkozások jelölték ki akkoriban az útját, önmegismerését az élet konkrét ideje és az alkotás elvont ideje között zajló folyamatos párbeszédben, amely idő múltán mélyebb jelentést kapott és egyre értékesebbé vált. Ám, amint az egy művészettörténész mondja, bármi, ami kívülről jön, csak olyan mértékben hoz változást, amennyiben megfelel elvárásaink horizontjának, mintegy igazolásaként annak, ami kifejeződésre törekszik anélkül hogy saját létét rombolná. A találkozás a nagy spanyol képzőművészek alkotásaival – anélkül hogy megfeledkeznénk Van Goghról, Braque-ról, de Chiricóról vagy Morandiról és Margritte-ról – egész életére és alkotói munkásságára szóló megvilágosodást jelentett neki. Másfelől pedig Jakobovits magában hordozta a reveláció csíráját, mint a megtestesülésre törekvő műalkotás rejtett képét és ez többek között az édesapjának a kolozsvári színházban található műhelyében töltött első csodával és csodálkozással telített éveknek köszönhető.
Még ha el is ítélte a korszakot amelyben 1990 előtt élt, alkotói munkássága nem mentes a korszak hangulatának és képi megjelenítéseinek hatásától. Jakobovits már 1959-es Nagyváradra érkezésének évétől kezdődően részt vett közös kiállításokon portrékkal, önarcképekkel, enteriőrökkel, tájképekkel és ipari témákkal. Az 1959 november 8-án megnyitott őszi közös tárlaton Jakobovits először állított ki nagyváradon egy Önarcképet, amelyről a Crişana nagyváradi napilap kritikusa megállapítja: „kifejező erővel telített és bátor a színkezelése”1. Ugyanott említik a Jakobovits előtt Váradon megtelepedett képzőművészek alkotásait is: Traian Goga Árpacséplés a madarászi Kollektív Gazdaságban és Ipari tájkép című műveit állította ki, Kristófi János az Aszfaltozókat, Burján Zoltán az Acélöntőket. Más kiállítókat is említenek: Aurel Pop, Bartovits Iosif, Ádám Andras, Hora Coriolan, Tompa Mihály, Victor Cupşa, Demény Ferenc, Weisz Emilia, Fekete József. Túlsúlyban kellett lenniük a szocializmus vívmányaiból ihletődő témáknak, a művészeknek az volt a feladata, hogy kemény és önfeláldozó munkásarcokat ábrázoljanak, egyeseket meg is bíráltak, amiért „nem sikerült életet lehelniük a szereplőkbe”.

Egy visszafogott elbeszélő. „Arta povera”

Jakobovits hamar lemondott a hivatalosságok által preferált témákról, építővágya inkább az egyre gyakoribb összegző művekbe összpontosult. Intenzív keresés időszaka következett. Egyes képeken még nyomon követhető Mohi hatása: kromatikus struktúrába rendezett tömegek, lecsupaszítva minden esetlegestől, részletezéstől, kizárólag a kompozíció tisztaságára és az összefüggésekre koncentrálva. Összegzéshez folyamodott, a kifejező ábrázolás terében szükséges torzításokhoz. Időnként koncentrikus formákat választott egyes szereplők arcának ábrázolásában, mint a Kisjenői asszonyok (1960–61) című képben, csonkításokkal és alaki torzításokkal, anélkül, hogy arcaikat egyénivé tenné. Takarékos kromatikát választott szűk terekben amelyhez az ismétlődő ovális alakzatok szolgáltatják a ritmust és a kompozíció középpontját kijelölő fehér hozza mozgásba. Néhány kisjenői asszony keleti arcvonásainak vonzásában újra meg újra elővette a motívumot és változatokat készített a témára domináns színekben. Összegzett, folyamatos vonalú stilizált rajz jelölte nagy felületeken festett. Az egyik képen a meleg vörösökhöz és az okkerhez téglaszínbe hajló barnákat, tompa lilákat és a zárt teret megvilágítani hivatott enyhén kékes, tompított szürkéket társít. Jakobovits egy másik festményén szinte domborműszerű képet alkotott, a szereplők testét szemből nézve ábrázolja, egy felszíni festményben, összegző kiemelésekkel, egymásra helyezett színekből, egy falhoz hasonlóan megjelenítve az időtállóság és a folyamatosság jelentéstartományában.


A szerző további írásai

1 / 4 arrow

impresszumszerzői jogok