kultúra
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Péter I. Zoltán

Kőszínház születik

Száztíz éve már javában folyt a nagyváradi színház építése. Ebből az alkalomból felelevenítjük a hosszas előkészületeket, majd a korabeli újságcikkek segítségével az 1900-as év eseményeit ismertetjük.

Több mint két évszázada, 1798. augusztus 26-án tartották az első magyar nyelvű színielőadást Váradon, a Sas jegy alatt ismert csapszék „szálájában”. Egy kolozsvári társulat lépett fel ott. Azóta élt a váradiakban a vágy, hogy megfelelő kőszínházuk legyen. Erre az eseményre azonban még 102 évet kellett várniuk. Magyar nyelvű színdarabokat már 1798 előtt is bemutattak a városban, igaz, ezeket csak iskolai körben. A török fennhatóság után az első színielőadásokat latin, majd magyar nyelven is a jezsuiták Theatrumában tartották. (A későbbi Széchenyi téri görög katolikus szeminárium udvari részén.) A Jesuitae Varadiensis 1728-tól közöl adatokat az iskoladrámákról. A feljegyzések szerint már a török világ előtt, 1656-ban is játszottak iskoladrámát a váradi református kollégiumban. Bár a jezsuita rendet 1773-ban feloszlatták, a püspöki gimnázium diákjai még évekig játszottak a görög katolikus szemináriumhoz kapcsolt Theatrumban. Művészi igényű előadásokat a báró Patachich Ádám püspök (1759–1777) udvarában játszott latin és német nyelvű operák, pásztorjátékok jelentettek. Ezeket a Szent László téri püspöki lak dísztermében tartották. A püspök kalocsai érsekké való kinevezésével megszűnt az udvari színjátszás Váradon.

*Ismeretlen szerzõ fotója a nagyváradi színház építésének idejébõl - Forrás: a Körösvidéki Múzeum fotótékája


Színkör születik

A városba látogató első vándortársulatok német „komédiások” voltak. Ők is a Sas „szálájában” léptek fel, amelyet – Lakos Lajos városi levéltárnok szerint – „Jádzó színnek 1783. évben kezdették használni, de csak az 1815. évig, midőn is magistratusunk arra a felfedezésre jutott, hogy a Jádzás káros hatással volna, miért is a komédiásokat onnan eltiltotta”. Lakos feljegyezte, hogy a Sas száláját az árendás többé komédiásoknak nem merészelte odaadni, s ha „ilyenek vetődtek városunkban egy alkalmatos helyiség keresése végett mindenkor egy senator lett exmitálva”.
Sándorffy József 1818-ban megvásárolta a Nagyvásár téri Rhédey-házat (a Nagyvásár tér és a Zárda utca sarkán levő telken volt), és ettől kezdve némi átalakítás után, itt játszott Sándorffy társulata.
A Sándorffy-ház az átalakítások ellenére sem felelt meg a színjátszás követelményeinek, ezért gróf Rhédey Lajos és dr. Sándorffy József egy állandó színház felépítésére indított mozgalmat. Megyeszerte gyűjtést szerveztek 1826-tól. Egy évre rá Olaszi polgársága támogatásért esedezett Bihar vármegyénél a színházépítés ügyében. A vármegye vezetősége lelkesen felkarolta az ötletet, egy bizottságot jelölt ki, melynek a színház helyének kijelölése és a terv elkészíttetése volt a feladata, azon utasítással, hogy a „Theatrum épületje a városnak illendő díszére és ékességére szolgáljon”.
A bizottság feladata volt még, hogy a város hűbérurával, a római katolikus püspökséggel tárgyaljon. Javasolták, hogy a város tulajdonában levő Apolló fogadó nagytermét építsék át színházzá úgy, hogy a hátsó rész maradjon meg vendégfogadónak. A színház tervét és a költségvetést Povolny Ferenc debreceni építész készítette el. Bár a megyegyűlés 1829 márciusában jóváhagyta a tervet, Lajcsák Ferenc püspök földesúri jogaira való hivatkozással protestált a színházépítés ellen. Több mint két esztendeig tartott a huzavona, mígnem 1832-ben a kedvezőtlen pénzügyi helyzet miatt az egész tervet ejtették, és a színház építése elmaradt. Kompromisszumos megoldásként kiütötték az Apolló nagytermének a falát, és a mellette levő kisebb termet alakították színpaddá. Olaszi polgárai még tettek egy kísérletet: gróf Rhédey Ádám Casino-épületére (a mostani Park Szálló) alkudoztak, de a magas vételár miatt az ügyintéző testület elállt a vásártól.
A 19. század második harmadában a színtársulatok az Apolló, a Sas, valamint a Zöldfa fogadó termeiben játszottak. Naményi Lajos szerint 1854-ben hétköznap a Zöldfa nagytermében tartottak előadásokat, rendszerint zsúfolt ház előtt, míg vasár-és ünnepnapokon a Rhédey kert nagy bódéjában, fedetlen színpadon.
1857-ben az újvárosi polgárok kezdték ébresztgetni a színházépítés ügyét. Vállalták, hogy részvénytársaság útján gyűjtik össze a pénzt. A színház helyéül a Kispiac (Szent László tér) déli részén, a Holdas templom és a görög katolikus székesegyház között levő területet kérték. Tervet is készíttettek Margitay Gábor mérnökkel. Összeállították a részvénytársaság alapszabályzatát, a községi választmány egyetértett a tervvel, a Helytartó Tanács sem emelt kifogást ellene, de amikor fizetni kellett volna a részvények ellenértékét, a polgárok „begombolkoztak”, hagyták elaludni az ügyet.
Miközben az újvárosiak fényes színházról álmodoztak, Olasziban a bazárkertben Reck Rudolf vállalkozó felépített egy fedetlen nyári színkört. Az új létesítményt 1857 júniusában nyitották meg. A következő évben a rossz időjárás miatt a nyári színkör helyett Újvárosban, a Szent László téri Sas fogadó nagytermében tartották meg az előadásokat. De az Olasziban lakók a rossz kövezet és a még rosszabb közvilágítás miatt nem szívesen jártak oda. Emiatt az időközben tönkrement Recktől Szalai Benjámin és Serdült Bálint 1859-ben megvásárolta a színkört, átépíttették a homlokzatát, befedették az öltözőket és a színpadot. Hat év elteltével befedették az egész nézőteret, kiszélesítették a karzatot, csigákkal és süllyesztőkkel látták el a színpadot. A színkört 1877-ben gróf Bethlen Gergelyné vette meg, és id. Rimanóczy Kálmán terve alapján gyökeresen átépíttette, majd gázvilágítással látta el. Így szolgálta a közönséget egészen 1899. szeptember 27-ig. Akkor hosszú időre bezárt a színkör, ugyanis Weiszlovits Adolf még augusztusban megvásárolta sírkőraktárnak. 1925-től Heyman Színkör néven újra megnyitották, a város második színpadaként. Később moziteremmé alakították, mígnem 1954-ben lebontották. Volt még egy fából készült nyári színház Nagyváradon 1908–1913 között, a Rhédey-kertben (a mostani Bălcescu szobor mögötti részen) is, de annak nemigen volt sikere.


A szerző további írásai

1 / 10 arrow

impresszumszerzői jogok