kultúra
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Szűcs László

Fábián Imre halálára

Imre, ezt nem így beszéltük meg. Pedig akkor találkoztunk utoljára a kiadó és a sajtókollégium egy éve közös félhomályos kis folyosóján. Te dohogtál valami miatt, én meg félig tréfából, félig komolyan javasoltam, inkább írd ki magadból versben a bajod, amúgy is ideje, hogy új kéziratot adj a Váradnak. Valami olyat mondtál, hogy nem lehet, kedved sincs, türelmed sincs most hozzá. S egy hét múlva már tudtam, s tudtuk meg egyre többen, hogy nagy a baj.
Mintha elfáradt volna benned a világ, Imre. Az illúziókkal leszámoltál, s közben azért tetted a dolgod, mint az általad alapított kiadó mindenes szolgája. A könyvek pedig jöttek, a legutóbbi fordításkötet bemutatója előtt is tervekről beszéltél az őszszel. Pedig te már akkor sejtetted, nincs idő hosszú távra tervezni.
Próbáltam felidézni, mikor találkoztunk először. Talán a Fáklyánál, úgy nyolcvanöt–nyolcvanhat körül. Biztosan kéziratot vittem a Látóhatár rovatba. Verset te közöltél először tőlem. Aztán az Ady-kör nehéz évei jöttek, mi fiatalok még lázadtunk is ellened, más úton akartunk ugyanarra menni. Nem haragudtál, vagy csak nem mutattad ki. Majd jött a Bihari Napló. Sokan, sokat tanultunk akkortájt tőled újságírásból-szerkesztésből. Persze ezt nem vettük észre azokban a hónapokban, segítőkészséged magától értetődő volt, mi pedig el voltunk foglalva világmegváltással. Ami azóta sem sikerül...
Aztán neked jött a Kelet–Nyugat, napilap után hetilapot főszerkesztettél, végül megalapítottad a kiadódat. Kiléptél a darálóból.
A sok történés, kilencvenes évek eleji változás, emberi és szakmai viták után veled kapcsolatban emlékként, követendő példaként megmarad bennem az érték iránti tiszteleted, a szellemi teljesítmény mindenkori elismerése. S még nem szóltam az érzékeny lírikusról, akinek utóbbi évekbeli versei az életmű csúcsaiként tarthatóak számon, nem szóltam a hiteles műfordítóról, s végül, de nem utolsósorban a bihari magyar folklórkincs kutatójáról. Ha csak az életműnek erre az egyetlen szeletére gondolunk, bátran mondhatjuk, maradandót alkottál.
Hiányozni fog az a bölcsesség, amit az utóbbi hónapokban megtapasztaltam tőled, hiányozni fog az, hogy áthívjunk olykor egy pohár konyakra, kávéra diskurálni, vagy mindig sietőben odaszólni: jövő péntekig hozz valami kéziratot. Nincs jövő péntek, nincs több új kézirat.
Nyugodj békében, Imre, Szalonta fiának legyen könnyű a váradi föld.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok