kritika
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Indig Ottó

Váradykon – 2002

A vers: ünnep. A nemes és szép emberi érzésekre vágyó lélek ünnepe. Az irodalom számára is piros betűs nap. A szó, a gondolat ilyenkor levetkőzi hétköznapi, szürke gúnyáját és vasárnapi öltözéket vesz magára.
A költő versével tárulkozik legőszintébben a világ elé. Az én ilyenkor a legszabadabb, az enyémet ilyenkor nem lehet elvenni. A vers igazsága szubjektív valóság. Határai lélektől végtelenig terjeszkednek, honfoglalásának tere maga az élet egésze.
A verssel védekezni is lehet. Elutasítani a rideg és kegyetlen objektív valóságot, a minket bántó, bosszantó világot. És gyógyító ereje van. A kibeszéléssel belső feszültségeket oldunk fel, kérdezéseinkkel utat keresünk, kétkedéseinkkel utat taposunk.
A vers öntörvényű én-világ. Megfér benne a harmónia és a diszharmónia. Szövetében csend és háborgás él egymásmellettiségben. Ritmusát érzelem-értelem dobolja. Formáját a mondanivaló hogyanja és mikéntje alakítja. Ahogyan nincs két egyforma ember, egyéniség a költemény is, a sajátos és az egyedi jegyeivel vértezetten maga a megismételhetetlen.
*
Várad Janus Pannonius óta a költők városa. Itt mindig becsülete volt a poétának Ez vonzotta ide Ady Endrét és Juhász Gyulát. Itt lett költővé Dutka Ákos és Miklós Jutka. Itt születtek A Holnap irodalomtörténetet író antológiái, itt lobbant fel a Tíz tűz lángja. Majd egy és sok kötetes poéták népesítették be az irodalmi tájat. És újabb meg újabb fórumokat kerestek. S ha akadt elég szervező és kezdeményező erő – mint most –, akkor csoportosan álltak a legfőbb ítélőszék, az olvasó elé.
Mi rokonítja, közelíti, avagy választja el a Váradykon 22 költőjét?
Egyformán mai világunkat élik. Ez örömeik, bánataik, sikereik, sikertelenségeik forrása. Ez közös életterük. Ez egymásmellettiségük magyarázata. A kortárs lét tudata erős összekötő erő.
De nem egyformán dolgozzák fel az életélményt. Más a modus vivendi. Van, akit búval bélel a bánat, és tehetetlenség érzetével (is) riogat, tán a beletörődés állapotát éli. Ők vannak kevesebben. A többség kitörni készül. Szétfeszítené az erkölcsöt béklyózó-fertőző állapotokat. Szabadságát – költői-emberi öntörvényű megvalósításainak világát keresi. Ez elválasztja őket.
Összeköti őket a váradiság szelleme. Tér, tudat, hagyományok talajából táplálkozó viszonyulásuk a mindenkori jelenhez, a vállalható jövőhöz. Ez magyarázza a Várad-közeli poéták kötetbeli jelenlétét is.
Bár vannak közöttük generációs távolságok, ezt a költői témák alig mutatják. Életigenlés és élethabzsolás jelent köztük válaszfalat, de egyformán elutasítják az emberhez méltatlant, egyformán vállalják a megmérettetést. Olykor dokumentumértékű a lírai környezetrajz, a szubjektívet mellőzve, téma-esetenként objektív a való világ kor-és kórképe. Ez az antológia egészének ismeretében nyilvánvaló.
Formailag ritkán vállalják a magyar vers klasszikusoktól taposott útját. Néhányuk eszköztárát gazdagítja a tercina, a szonett vagy a négysoros, ám ez nem a jellemző kategóriájához tartozik. A nagybetű, a központozás javarészt hiányzik lírájukból. A kortárs költődivatnak hódolva olykor a logikát fricskázva, máskor provokálva szólnak felénk. Egy-két határesetben az érthetetlent kísértve keresnek egyénibb hangot.
Különbséget tesz köztük a költői szótár használata, a stíluseszközök birtoklásának foka. Ez is generációs kérdés. Keresettség vagy keresetlenség alakítja a versgondolatokat, az igyekezet esetenként erőltetettségbe is fullad. Bocsánatos bűnök ezek, gyógyíthatóak a tünetek. Inkább a poéta-fiatalsággal kapcsolatos a jelenség.
Hasonló vagy azonos életérzés más-más megvilágításban. Ez a Váradykon versvilágának közös nevezője. A válogatást sajtó alá rendező Gittai István munkáját is magyarázza a közös látóhatár. Ez a váradi költőket és költészetet felsorakoztató antológia mindenképpen jelentős eseménye irodalmi életünknek, talán hagyományt teremtő állomása a pillanatnak.
*
Vegyük tehát lajstromba a Váradykon versanyagát. A Gittai-kritérium szerinti felsorakoztatás rendszerezője az életkor! Ezzel a bölcs és taktikailag elfogadható sorrenddel akár egyet is érthetünk, ugyanis egy másik alternatívával (az ábécé szerinti megszólaltatással) szemben egyik előnye, hogy a kötet szerkesztője a már ismert és elismert költők értékteremtő vers-szavával mértéket is állít, és elkerüli a rangsorolás buktatóival járó veszélyeket, a mindig felbukkanó sértődéseknek is elejét veszi. Arról azonban, hogy ki került be az antológiába és ki maradt ki belőle – bár a válogatás a szerkesztő elvitathatatlan joga –, megoszlanak a vélemények. A váradi kortárs lírában jegyzett, több kötetes Fábián Imre, a fiatalabb, de érdekes színezetet mutató Sorbán Attila hiánya feltűnő, de Tóth Ágnes jelenléte is teljesebbé tette volna a névsort…


A szerző további írásai

1 / 5 arrow

impresszumszerzői jogok