kritika
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Handó Péter

Összhangzattan e-mailben (Mezősi Miklós: Ezek itten csatolt fájlok)

(Mezősi Miklós: Ezek itten csatolt fájlok. Savaria University Press, Szombathely, 2009)

A kortárs magyar lírában nem egyedülálló vállalkozás, hogy az európai antik hagyományokból eredeztethető beszédmódokat töltenek föl új tartalmakkal, nyelvi elemekkel, kifejezésekkel. Mezősi Miklós Ezek itten csatolt fájlok című kötete ennek a költészeti folyamnak szerves része, habár a verseket ciklusokba, kötetbe szervező erő szokatlan – e-mailben közlekedtetett levél, „csatolt fájl” –, teljességgel a XX. század végén bekövetkezett technikai fejlődésre alapozott. Legfőbb erénye éppen az a disszonancia és irónia, amelyet a jambusok, hexameterek, homéroszi, vergiliusi allegorikus versszövegek, magyar klasszikusok megidéződései és a beléjük ékelődő új keletű szavak, szlengek összekapcsolása jelent. Versei – túlnyomórészt konkrét személyekhez szóló – üzenetek, a mindennapok történéseiből merítik értelmüket, jogosultságukat és elevenségüket.

Az ajánlást és a mottót követő Előversben az olvasót szólítja meg Mezősi Miklós, mintegy kijelölve az olvasói/befogadói stratégiát, behatárolva az „ihletet”, az ihletett személyt, ki az „alant elreptetett” „főnixmadárkát” figyelve csak ennyit mond (a teremtés első napján, vagy még inkább lapján): „hm…” Erre az első napba foglaltságra utal a kezdő ciklus kora reggeli mél és a záró éj fele címe is. De vajon a rendezés során egy nap történetévé válhat tíz év alkotása, melyre a kötet alcíme utal: Versek 1999–2009? A kora reggeli mélben az eredet, a kezdet hangja, az eleven személyekkel és az elhunyt elődökkel folytatott párbeszéd kap teret. Például a kötet felelős kiadójához szóló Válasz Fűzfa Balázsnak a verseskönyvkiadásról címűben – Ady, Petőfi meg-/felidézésével – a könyv kiadásának lehetséges módozatát ecseteli, s azt, ha megjelenik, „Fűzfa Tanár Úr, / meghívlak, bizonyisten, jót fogasozni-borozni! / Szombathely közepén tátong a Gödör (beleestem / néhányszor, lemerülve a borba, a halba-húsokba)” (33). Vagyis a kötet, miközben kézbe vehető matéria, születésének rekonstrukciója is, tele kétséggel a pontos mondandótolmácsolást illetően: „(Jaj nekem: újra milyen versmértékek földjére jutottam! / Verstelenek s vadak-é, verstörvényekkel mit se törődők, / vagy pedig inkább félik a metrika zord, szigorú-rideg elvét? / Én a kikészített csalit újra bekaptam, s hétlövetűre / duzzasztottam a verssoraim – hát bépalizott ez a Verstan!)” (26). A lengő balanszok a bor és a mámor jegyében fogant, mit is kínál útravalónak a napkezdet a repüléshez. Cikluskezdő verséhez a dionüszoszi lét megértőjétől, interpretálójától, Nietzschétől veszi a mottót. Erős kötődés ez, amelyet további négy idézet is alátámaszt, és számos szövegbéli utalás. Feltehetően ez a nietzschei értelemben életté, sorssá tett gondolat összefüggésében nyer jogosultságot, hiszen Mezősi Miklós lírája élete költészetkénti reprezentációja, emberi kapcsolatainak leképezése. Alkotói/teremtői pozícióbéli azonosságuk szembeötlő. A bor bátorít a várhatóval való szembenézésre: „borral jön meg a mersz” (49). A balansz ugyanakkor visszahúzásra szolgál, ha nem dobják ki. Az ihlet mámora-e itt a balansz? A mélyből morajlik mottókban (50%) leggazdagabb ciklus. A mindennapok megélésének kedélyhullámait ragadja meg merész képzettársítások bevonásával. A posztmodern irodalomelmélet jeles atyjától, Paul Ricoeurtől eredeztetett idézet – „Vajon önmagában kell-e megfigyelnünk ezt a megnevezési játékot?” – alatti sorokban az akármikor eljövő aranykorról „regél”, amely más, mint a platonista idill – szavak által, a megnevezés játékában kell megteremteni. „Már látom: nem elég a poéta üdvösséghez / versfaragó szoftvert jól föltelepíteni gépre – / jól kell tudni a versfaragó júzernek az indulatát is konfigurálni” (84) – állapítja meg. Mezősi Miklós az esőstavaszellő cikluscímet követően vers és levél viszonyáról „értekezik”, a közölhetőségről. A hát csak eb, ha Kerberossa cikluscím mögé közéletibb hang feszül, a hol tartás és a hová jutás kérdése. Archaizáló nyelvi formák, dilemmák tűnnek föl: „Mondd, Te miféle s mily népek földjére jutottál, / dölyfösek-é, vadak-é, törvénnyel mit se törődők, / vagy pedig elméjökben bőszen félik az Istent?” (112); a jelen és a lehetséges jövő: „az, ki a földön disznóként pengette a létét, / az majd sertésfajtákban lesz megszületendő” (116). A …ha könnyed a részvény című hatodik ciklusban a kapcsolatok kapnak kiemelt hangsúlyt. Itt válik a lírai én számára először felismertté a szerelem és annak, valamint tárgyának vágyása, s az ebben rejlő bűn és bűnhődés. Itt kap a shakespeare-i kérdés „a Kékszakállú herceg, várából kihajolván” (131) új dimenziót: „Ó Földgolyó, Te mért vagy Földgolyó! / Mi lesz Veled, vagyis velünk, ha tengelyed / Görbülni kezd majd és finom, rugalmas / Gumibotnak valót metélnek róla” (130). A dülmirigy, vagy amit akartok – hogy William úr színházában maradjunk – a szerző művel és olvasóval kapcsolatos viszonyulásaiba nyújt bepillantást. Suhanci hetykeség és játékosság jellemzi a ciklust. Az írás sorsvariánsait tárja fel. A poétika és a politika – történelmi múltunkban megszokott, a rendszerváltást követően szublimálódott – párhuzamát. Az éj fele, mint a nap lezártát jelző idő/cikluscím a fizetés, számvetés szakaszát jelzi. Ide tömörülnek a közléssel kapcsolatos verslevelek, nyíltan és rejtve kimondott, folyóirat-szerkesztőknek szánt üzenetek. Az Utóvers, amely az Előverssel keretet képez a nyolc ciklus köré, a megnyitott e-mail (mél, emil), kötetszületés és kötet lezárása, Mezősi-féle kaján-nyelvjátékos elköszönés: „Hálával telve zárom ezt a mélem / holtával baltával dicsérem / napalmot” (163).

A bölcselet, a líra, az élet furcsa kevercse Mezősi Miklós Ezek itten csatolt fájlok című kötete, amelyre Arnold Hauser művészetszociológiai tézise – „A művészet csak akkor és addig szubsztrátuma a normatív esztétikai magatartásnak, ameddig fenntartja kapcsolatát a konkrét, gyakorlati élet osztatlan egészével, ameddig az »emberi teljesség« kifejezésének hordozója, érzelmeinek közvetítője, ameddig képes magába fogadni és ábrázolatainak homogén formáiba zárni a lét gyakorlatából fakadt tapasztalás summáját.” – kétségtelenül igaz. E könyvben a mű, a mű keletkezése és a szerző egy.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok