kritika
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Szűcs László

Reflexiók Rob Ibolya Mikrovilágához

Van egy fénysugár, amit nem látunk, de áthatol testünkön, annak minden lágy és kemény szövetén, élő sejtjén, megismételhetetlen tökéletességén és mindenkori törékenységén. Egy fénysugár, amit nem látunk, de megmutatkozik nyomán a szürkéskék, sima lapon mindaz, ami testi lényegünk, anyagi valóságunk, halandó részünk. Ott vannak világos foltokként, mint kerekded, hosszú rajzolatok, az értő szemnek eligazítást adva, akár egy térkép, a többieknek pedig furcsa szembesülésként valami ismerős-ismeretlennel.
Aztán jön egy kíváncsi ember, aki felemeli ezt a furcsa tapintású szürkéskék lapot, a látható fény felé emeli, nézi, nézi hosszan, majd felvesz egy másikat, kitartóan vizsgálja azt is, talán el is mosolyodik, megvillan szemében a felfedezés öröme, már tudja, hogy e lapok, ezek a filmek őt keresték, rá vártak, s a többi harminc-negyven vagy ki tudja, hány, mind őt kereste, őt választotta ki, reá testálta a feladatot: fedezd fel, mit fedezd fel, teremtsd meg a mi világunkat, bontsd ki a töredékből a mindenséget, az áttekinthetetlenül, beláthatatlanul tágas valóság egy apró szegletén a magad mikrovilágát. Akár egy mákszem vagy a szúnyog lába a mikroszkóp tárgylencséjén.
S ne akarj ábrázolni, ne akarj üzenni, ne akarj tanítani, csupán abban segíts, hogy e világban az anyag megmutassa a maga formáit, egyedi tökéletlenségeit, és játsszon, emlékeztessen, gondolkodtasson. Segíts a színeidnek egymásba megérkezni, mint két folyóvá csöndesült, de még tiszta, áttetsző vizű pataknak. Hagyd, hogy az alkotó önnön lényének sugaraival ismét hatoljon át a kékesszürke anyagon, melyen immár fehérlő csontfoltok helyett a lélekrészek rajzolódnak ki, emlékeztetve mindarra, ami képzetként e képek által bennünk megjelenik.
Vajon miféle látlelet készülhet, ha e már kétszer besugárzott, már nem csupán kékesszürke lapokra, mit lapokra, művekre nézünk? Mit mutat ez a Mikrovilág?
Azt, hogy vannak még életjelek. Azt, hogy még emberléptékűek vagyunk. Azt, hogy a filmek anyagának ezüstnitrátjánál még e mai világban is értékesebb matériából, emberből vagyunk. Pedig mint a savak a filmet, úgy marja ki belőlünk az emberséget a történelem szele. Csakhogy a fényt még mi törjük meg – mindenféle furcsa képeket teremtve –, s nem bennünket törnek meg látható és láthatatlan fények. Vagy látható és láthatatlan árnyak.

(Elhangzott a szeptember 11-i tárlatnyitón, a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában)


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok