palócföld
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Csongrády Béla

„Kávéházi sarok-asztal…”

Közhely, de tény: ismeretlenül is ezernyi a kötelék az azonos anyanyelvű emberek között. Még fontosabbak a nemzeti kultúra közös értékei, ha – mint Magyarország esetében – integratív szerepet is betöltenek. Kétségkívül ilyen az a történelmi és szellemi örökség is, amit évszázadok során Erdély felhalmozott, ami jelesül a Nagyváradi Napló, A Holnap Társaság, Ady Endre és sok más kiváló személyiség tevékenységéhez, munkásságához fűződik. Az összetartozás érzését, tudatát napjainkban ugyancsak erősítheti egy folyóirat, túljutva nemcsak közvetlen hatókörén, de még az országhatáron is.

Jómagam éppen egy esztendeje – az elmúlt év nyarán – fogtam először kezembe a 2002 óta megjelenő Várad című lapot, sok kilométernyire a születési helyétől: Észak-Magyarországon, egy piciny Nógrád megyei településen, Márkházán, a nagy organizátor Kőrössi P. József – aki történetesen Nagyváradról települt Budapestre és honosodott meg körünkben is – házában, portáján, a vendéglátó által személyes ambíciókból rendezett aktuális irodalmi napokon. Az ajándékszámokat megismerkedésünk alkalmából – de részemről mondhatom úgy is, hogy találkozásunk örömére – kaptam Szűcs László főszerkesztőtől. Kíváncsian lapoztam bele az elegáns küllemű, mondhatni klasszikus tipográfiájú ajándékszámokba, élvezettel olvastam például a lapvezető nevével jegyzett Válság és kultúra című írást, a szintén itt járt Kinde Annamária Rózsavér. Fojtogató című versét vagy éppen könyvkritikáját Demény Péter verseskötetéről, tetszett Pomogáts Béla a Nyugat és az Erdélyi Helikon kapcsolatait elemző tanulmánya, érdekesnek bizonyult számomra Kenny McBride értekezése, melyet Ütő Gusztáv szabad művészetéről fejtett ki, s érdeklődéssel böngésztem a Fordítói műhelyben román szerzőktől, Ion Mirceától és Claudiu Komartintól – Balázs F. Attila közvetítésével – napvilágot látott műveket is. Ezek után mondanom sem kell, hogy miért örültem nagyon, amikor néhány hónappal később Kőrössi P. Józseftől – vagy ahogyan a Váradban barátilag, otthonosan neveztetik: „Kápéjé”-től – a folyóirat 2009/6–7. számát megkaptam. Ebben ugyanis, Törzsasztal alcímmel, azt a válogatást találni, amelyet az ugyanazon elnevezés alatt futó sorozat első évadján elhangzottakból, illetve az estekkel összefüggésben készült interjúkból szerkesztettek. A kortárs magyar nyelvű irodalom olyan neves, rangos – magyarországi, felvidéki, erdélyi, tengerentúli – író vendégekkel reprezentálta magát Nagyváradon – illetve reprezentálja a Váradban –, mint Bodor Ádám, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Garaczi László, Spiró György, Tőzsér Árpád, Pablo Urbányi, Vámos Miklós, Závada Pál. E kilencből nyolc íróval – Esterházy kivételével – Kőrössi P. József beszélgetett, számomra minden esetben olvasmányélményt okozva. Ennélfogva teljes mértékben egyetértek Szűcs Lászlónak a bevezetőben tett megállapításaival: „Kőrössi P. József hangos interjúi szerkezetükben többnyire hasonló vonalvezetésűek, ám a végeredmény igen eltérő hangulatú, sokféle tartalmat eredményez. Van, akinél az életrajzi elemek kerültek előtérbe, másutt az életmű fontos állomásait elemezték, mindenesetre érdekes időutazás bontakozik ki, a kelet-közép-európai közelmúlt megannyi érdekes, a teljes anyag ismeretében egységes képpé összeálló mozaikkockái. S az alanyok habitusának megfelelően az egészen mély dialógusoktól a könynyed csevegésig terjed a Törzsasztal-szövegek hangszerelése.”

Nekünk, Salgótarjánban élő irodalombarátoknak, értelmiségieknek különösen sokat mond a Várad főszerkesztőjének véleménye, hiszen saját tapasztalatainkkal is összevethető. Ugyanis Kőrössi P. József az elmúlt hónapok során a Szépírók Társaságának képviseletében nálunk is járt és beszélgetett a fentebbi írók mintegy felével. Azon, hogy nálunk, a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház értendő, amely közeli rokonságban van a váradi Törzsasztallal, ugyanis mi is rendezünk törzsasztalnak nevezett programokat, amelyeken egy-egy témát – idén például Mikszáth életművét, tavaly Kármán József és Kazinczy Ferenc munkásságát – vitat meg alaposan, interaktív módon a viszonylag kevesebb érdeklődő: huszonöt-harminc fő. Egyébként – az úgynevezett műsoros rendezvényeken – az átlagos létszámunk mintegy félszázra tehető, de nem ritka a száz körüli vagy fölötti közönség sem. A salgótarjáni Szerdatársaság Irodalmi Kávéházat 2007 áprilisában hívtuk életre néhányan – akik a Palóc Parnasszus szerkesztőségét alkotjuk – a város centrumában, a József Attila Művelődési és Konferenciaközpont egyik szárnyában – a Cafe Frei nevű, az ismert médiaszemélyiség bérleményeként működő vendéglátóhelyen, és ez év március 17-én már éppen századszor találkoztunk vendégeinkkel. Az idei nyári szezonzárás előtt éppen a száztizedik rendezvényünket tartottuk. E programsorozat egyrészt a helyi szerzők és a művészet más műfajaiban (ének, zene, tánc, film, előadó- és színművészet stb.) jeleskedő tehetségek megismertetése, népszerűsítése, másrészt az igényes közönség szellemi gyarapodása, tartalmas időtöltése, egyfajta közösséggé kovácsolása céljából jött létre. Ez utóbbi szempontok érvényesítésének folyamatában kerültünk kapcsolatba 2008 elején a város környéki Márkházán élő Kőrössi P. József barátunkkal, aki felajánlotta, hogy időről időre bemutat az irodalmi kávéházunkban egy-egy neves, rangos tollforgatót. Eleddig éppen egy tucatnyian fordultak meg estjeinken. A Bódis Kriszta, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Garaczi László, Háy János, Konrád György, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Sárközi Mátyás, Spiró György, Tóth Krisztina és Závada Pál névsorból kitetszik, hogy jó néhány azonosság van a nálunk és Nagyváradon is szerepeltek között. Az elmúlt két évben tehát mi is élvezhettük az alaposan felkészült beszélgetőpartner által vallatóra fogott írók, költők gondolatait, s a kérdésekre adott válaszok nyomán bepillanthattunk az alkotók szellemi műhelyébe. Ilyeténképpen (is) érezzük úgy, hogy összeköt bennünket Nagyváraddal egy irodalmi rendezvényforma, de összeköt mindenekelőtt egy személy: Kőrössi P. József. S természetesen örökre összekapcsol Ady is, aki a Kávéházban című versében a következőket írta: „Kávéházi sarok-asztal, / Körülüljük szépen. / Így szoktuk azt minden este, / Így szoktuk azt négyen. / Diskurálunk, elpletykázunk / Egyről-másról, sorba, – / Másképen a téli este / Rém-unalmas volna. // Egyik színész, másik költő… Összeillik szépen. / Valamennyi bohém fiú, / Van miről beszéljen.” Kisebb pontosításokkal ez az életkép ránk, kései utódokra is érvényes: nem minden este ülünk együtt (csak szerdánként), nem négyen (hanem negyvennégyen, hetvennégyen stb.), nem pletykázunk (csak néha egy kicsit), s nemcsak a téli (a tavaszi és az őszi) esték unalmát űzzük így el. A többi stimmel…


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok