kritika
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Kinde Annamária

Könyvlelő

Balla Zsófia verseskönyve A nyár barlangja címmel jelent meg a pozsonyi Kalligram kiadásában, 2009-ben. Öt ciklust, harmincnyolc versben töméntelen mennyiségű költészetet tartalmaz. A kötet borítóját René Magritte A harcosok sírja című festménye reprodukciójának felhasználásával készítették. A szobába lépőt mintegy felfalni készülő hatalmas rózsát keretbe záró borító tervét Hrapka Tibor jegyzi.

A fülszövegből:
„A kötet olvasása közben azt érezzük: a költő minden egzisztenciális kérdést friss fénybe von, miközben egyetlen pillanatban döbbent rá a lét nagyszerű ritmusára és a veszteség ellentmondásos csodáira.

A nyár barlangja helyreállítja a bizalmat író és olvasó között. Nem elkápráztat, hanem újrateremti a magasság esélyeit.”

Elgondolkodtató kedvcsinálónak Balla Zsófia olvasásához, íme a kötet záróverse:

Anyám, az angyal

Anyám egy angyal korpa szárnya,
egy törött borda vitorlája,
verdes az ész lékelt hajóján,
evickél tenger napjain.

Úgy félek én az angyaloktól,
bolond leszek vad nagyságuktól –
kegyetlen arcuk, szárnyuk karma
ismeretlen céljukba varrva
fölöttem. Futok, mint a sín.

Anyám, az angyal fenn a függönyön
csüng és reszket, két szárnya már csukott.
Olyan kicsi, kezedben felbukott.
Amíg nincs, örökké szeretni fog.

Markó Béla Tulajdonképpen minden című könyvében 114 szonettet olvashatunk. A könyv a csíkszeredai Bookart Kiadónál jelent meg 2010-ben, borítóját Szulyovszky Sarolta készítette. A kötet tipográfiáját Hajdú Áron jegyzi.

Szonetteskönyvnek túl nagy, túl darabos ez a kivitelezés. A borító sem vonzó: lehet, hogy nagyon erdélyi, de a koronás fő enyhén szólva ízléstelen ebben az esetben. Csak a sárgás papír javít valamennyit az összhatáson. Szebb könyvekhez szoktam a Bookarttól.

A fülön a kötetet szerkesztő Kovács András Ferencnek a verse olvasható:

Markó Béla könyvére

Egy könyvbe folyton visszatérni, mint
a nappalokba erjedt éjszakák,
a testek s lelkek rejtett évszakát
megélni, míg a renyhe fény suhint
fákon keresztül, s szertenéz megint
lombok közén a sok gyümölcs szeme,
s a föld ölén a holt tücsökzene
föléled, érces messzeségbe zeng,
ha véges ébreszt, rezzent végtelent,
s veszendő hangja villant mély eget,
pörget parázsló csillagképeket
csönd lapjain, s bár teljes, mégse kész
a mindenség, de minden rész egész,
szavak terében röppen, él, forog
a pillanat, s mint tördelt félsorok,
versben ragyoghat minden sárba vert
fűszál, virág, ha nyílik s vár a kert.

Marosvásárhely, 2010. május 7.


És egy szonett a könyvből. (Erről a költeményről az jut eszembe: politikusnak talán mégsem szerencsés választás verset írni, abból ugyanis bárki megtudhatja, hogy valójában miről mit gondol.)

Újabb testamentum

Már teletömve hóval kint a kert,
a tücskök fuldokolnak lent a mélyben,
egy-egy gyümölcs kering a fák fejében,
s egy-két sugárzó bolygó odafent,
egymáshoz fagynak már a rétegek,
nagy, áttetsző borostyánkővé dermed
az ég, a föld, egymás mellett hevernek
felhők, faágak, s együtt fénylenek

kristály-tücskök és zengő csillagok,
együtt parázslik s egyformán ragyog
a hatalmas tejút s a hangyaboly,

hasonlít mind, és mind csak változat,
még Jézus is csupán egy másolat,
s az eredeti nincsen már sehol.


Vass Tibor legújabb kötete a kissé depressziós hangulatot sugalló Semmi szín alant címet viseli. Az otthonos könyv, amely prózát és verset is tartalmaz, a Spanyolnátha könyvek sorozatban jelent meg, a kiadás megjelölt helye és ideje Hernádkak 2010. Kiadja a Spanyolnátha művészeti folyóirat és a Példa Képfőiskola Kortárs Művészeti Alapítvány. Tipográfia Székelyhídi Zsolt, borító Vass Tibor. Talán ez a legszebb könyv, ami idén a kezembe került.

Részlet a szerző fülszövegéből:

„Írtam könyvet négy évig (Rend a lelkem mindennek), két évig (Hamismás, Esőnap, Bevallás garnitúra), fél évig (Fürge újak könyve), egy hétig (Előzuhany kötelező), a tizennégyhónap ezért is annyira lehetetlen, idétlen időszónak tűnt, hogy érdemes vele kifejezetten foglalkozni. A Tanya csak egy van helyére szánt Kosztolányit mégis ide színűzöm, »Ha színeket rakétáz a tenyészet, / úgyis megértem a dicső Egészet«, mert szánalmas lenne végtére elhagynom és épkész szó a csereszabatosság is.
Kosztolányi, a narancsok narancsának értő épkésze nélkül nem élet a Semmi szín alant-élet.”

És egy vers a könyvből:

Fiam felett a rajzszín

Tök keményet rajzolok,
a gépfegyverek másodpercenként
ötven golyóval szinte.

Ezt a robotot egy kétlábú
lépegetőből fejlesztettem ki,
annak egy kisebb,
de komolyabb változata.
Kövek mögé bújnak a katonák,
lesz egy lézeres szállító,
ami a kövek mögé lézeresen
szállítja a katonákat,

az egyik robotot szétégeti
egy másik repülő,

ide középre rajzolok egy droidot,
az majd jól betámad,
lehet Kalasnyikovval
vagy ilyen gépfegyverrel,

de még rendesen célzókát is csinálok,
egy kis pöcköt a vízszintes vonal végére,
de nem egészen a vége felé,
mert ott rosszul nézne ki,

na jó, itt van ez a hapek is,
a fejét szétlövi,
hú, ez mekkorát fog robbanni, apa,
nem fogod elhinni.

De izé vagy, apa,
akármit csinálok, megírod.

Kalasnyikov helyett írjál M60-at,
az jobb,
az a baj, ez gyenge droid volt,
a másiknak nagy gépfegyver
volt beépítve.

Akkor most már írd meg azt is,
hogy azt a lézeres szállítót,
ami a katonákat a kövek mögé szállítja,
majd jön egy erősebb lézeres repülőgép
és kettélézerezi,
vagy valahogy fogalmazd meg szépen
és olvasd majd fel nekem.

Apa, ha ezt meglátod, szívrohamot kapsz,
komolyan, sztrókot kapsz nyomban,
ezt is megírja persze.

Na, hogy írtad meg?
Most rajzolom a szállítót, apa,
nagy morbid lesz,
zöld lesz az üvege,
mutatom mindjárt,
lézeres lesz minden,
és ez eddig a legjobb versed,
vagy a második legjobb,
komolyan mondom,

jó, akkor majd itt-ott felolvasom,
amikor ott vagy,
és örül majd a szíved
a lézernek.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok